Sztárok

Fluor Tomi kivonja magát a forgalomból

Fluor Tomi és a Wellhello nem szeretnének belefásulni a nagy menetelésbe, ezért most visszavesznek a tempóból, legalábbis tavaszig – írja a Bors.

A Wellhello tagjai megbeszélték, hogy tavaszig nem vállalnak egyetlen fellépést sem, és kivonják magukat a forgalomból. Fluor Tomi egyébként már évek óta tervezte, hogy szabadságra megy, az úticél pedig nem más, mint Miami – írja a Bors.

“Teljesen egybefolyt az elmúlt két év a Wellhellóval. Annyi mindent történt ez idő alatt, hogy öregedtünk vagy 10 évet. Iszonyatosan durva élményeket éltem át, teljesen megváltozott az életem. Brutálisan jó volt. De nem akarjuk azt, hogy belefáradjunk, nem akarjuk magunkat teljesen kimeríteni. Ezért úgy döntöttünk, most egy kicsit elvonulunk, és április közepéig nem vállalunk már semmit. Budapesten legközelebb júniusban lépünk fel” – mondta Fluor Tomi.

Fluor Tomi kivonja magát a forgalomból

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top