Sztárok

Elítélte a bíróság Gesztesi Károlyt

Megszületett az ítélet Gesztesi Kárly ügyében, akit elítélt a bíróság ittas vezetésért. A színész ügyvédje szerint az ítélet korrekt és méltányos.

Két évig nem vezethet autót Gesztesi Károly, akit szerdán ítéltek el ittas vezetés miatt, a baleset idején a vér­alkoholszintje meghaladta a 2,5 ezreléket. A színésznek meg kell fizetnie a perköltséget is, valamint négyszázezer forintos büntetést.

“Korrekt és méltányos az ítélet. Gesztesi Károly 1981 óta ve­zet, soha, egy szabálysértést sem követett el, beleállt ebbe a történetbe, nem menekült el a helyszínről, részletesen beismert mindent. Sőt a közérdekű munkát is vállalta volna, pedig ezt az ügyészség nem kérte. Ráadá­sul csak kategóriakorlátozást kapott, B kategóriára. Az is az előnye ennek, hogy így nem kell majd utánképzésen részt vennie, ha lejár a kétéves eltiltás” – mondta el a Borsnak dr. Borbély Zoltán, a színész ügy­védje. A kategóriakorlátozás azt jelenti, hogy motort, teherautót és buszt még vezethetne, ha lenne hozzá vezetői engedélye.

Gesztesi Károly nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Elítélte a bíróság Gesztesi Károlyt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top