Sztárok

Ők lesznek 2017 első sztárbabái

Natalie Portman, Horváth Éva, Marion Cotillard és Palya Bea is ott van azon boldog nők között, akik idén új élettel ajándékozzák meg magukat és a világot. Körbenéztünk, hogy hol várható gyermekáldás 2017 első felében.

Janet Jackson

Összeállításunk korelnöke az ötvenéves Janet Jackson, aki tavasszal családtervezési okokra hivatkozva már lemondta a turnéját, de csak októberben lettünk okosabbak azzal kapcsolatban, mit is jelent nála pontosan a “családtervezés”. Az énekesnő és férje bejelentették: kisbabát várnak, aki január elején megszületett. Janet és férje szűkszavúan, de boldogan jelentették be a hírt.

Ők lesznek 2017 első sztárbabái

Csemer “Boggie” Boglárka

Karácsonykor már jókora pocakkal fotózkodott a fa mellett Csemer Boggie, és meg is született a pici Lenke. Meghitt képet posztolt Csemer Boglárka az újszülött gyerekéről, így tudatta az örömhírt minden rajongójával: anya lett. A kicsi pedig igazi kis hajas baba a fotó alapján.

 

Natalie Portman

Amikor Natalie Portmant utoljára pocakosan láthattuk, akkor a színésznő hazavihetett egy Oscart a Fekete hattyúban nyújtott alakításáért. Most, hogy táncos férjével immár a második babájukat várja, hirtelen megint felkapták a nevét a Jackie-béli játékáért. Lehet, hogy a pocak megint szerencsét hoz az Oscaron?

Ők lesznek 2017 első sztárbabái

Fejős Éva

Mivel novemberben már a hetedik hónapban járt, lassan eljön az ideje, hogy megszülessen a negyvenkilenc éves Fejős Éva első gyermeke, akire már régóta várt, sőt még egy műtétet is bevállalt, hogy semmi se állhasson a teherbe esése útjába. A babavárás mellett az írást sem hanyagolta el, sőt a családi házuk építése is sok idejét emészti föl.

Fotó: Fejős Éva hivatalos Facebook oldala
Fotó: Fejős Éva hivatalos Facebook oldala

Marion Cotillard

Elég kellemetlen módon “Brad Pitt állítólagos szeretője babát vár” címmel – vagy valami ehhez hasonlóval – jelentek meg az első hírek arról, hogy a francia film nagyasszonya, Marion Cotillard újra babát vár. Pedig nincs itt semmi látnivaló, csupán annyi, hogy a színésznő ismét gyermeket vár férjétől és élete nagy szerelmétől, Guillaume Canet színész–rendezőtől, akivel hamarosan újra közös filmben láthatjuk őt. A Marion Cotillard–Brad Pitt románc pedig megmarad a rajongók és bulvárújságírók piszkos fantáziájának.

Ők lesznek 2017 első sztárbabái

Horváth Éva

A 38 éves modell-műsorvezető terhességének bejelentése december egyik nagy híre volt. Horváth Éva sokáig aggódott a babája jól léte miatt, mert az első trimesztere szinte teljesen tünetmentesen telt, márpedig úgy tartják, a rosszullétek hozzátartoznak egy egészséges terhességhez, ám a sorozatos vizsgálatok azt bizonyították, hogy feleslegesen aggódott: ő és a baba is jól van.

Fotó: Horváth Éva hivatalos Facebook oldala
Fotó: Horváth Éva hivatalos Facebook oldala

Irina Shayk

Könnyen lehet, hogy a világ egyik legszebb embere születik majd meg az orosz szupermodell, Irina Shayk és Bradley Cooper kapcsolatából. A babáról már november vége óta pletykálnak, de csak december közepe óta vált a nyilvánosság számára is biztossá a dolog, ami nem csoda, mivel a pár a gyerek születését csak a nyár elejére várja.

Ők lesznek 2017 első sztárbabái

Palya Bea

A negyvenéves énekesnő egy készülőfélben lévő filmben játszik terhes nőt, és az élet úgy hozta, hogy a való életben is várandós lett a második babájával, aki szintén kislány lesz. Párjával szerettek volna második gyereket, de egyikük se gondolta volna, hogy ez ilyen hamar összejön.

Fotó: Palya Bea hivatalos Facebook oldala
Fotó: Palya Bea hivatalos Facebook oldala

Gal Gadot

Gal Gadotnak – akivel nemrég interjúztunk – elképesztő éve lesz 2017-ben, ugyanis idén nemcsak az önálló Wonder Woman-filmjét mutatják be a mozik, de az Igazság Ligájának tagjaként is bemutatkozik, és ha ez nem lenne elég, a színésznő nemrég bejelentette, hogy várandós a második gyermekével. Igazi szupernőhöz illő teljesítmény.

Ők lesznek 2017 első sztárbabái

Katherine Heigl

A Grace Klinika és a Felkoppintva 37 éves sztárjának ugyan van már két közös gyermeke férjével, de őket örökbe fogadták, így a mostani lesz az első vér szerinti közös gyermekük. A színésznő elmondása szerint a terhessége – a baba születése januárban várható – óta egyfolytában csak az evésre tud gondolni, és folyton azon jár az esze, hogy aznap hová menjenek ebédelni, vacsorázni.

Ők lesznek 2017 első sztárbabái

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top