Sztárok

Rózsa György komoly feladatot kapott – a Story Gála kulisszatitkai

Idén február 11-én újra megrendezik a Story Ötcsillag és Díjátadó gálát, és most Rózsa György is fontos feladatot kapott. Néhány kulisszatitok az idei rendezvényről.

Az idei lesz a 18. Story Gála, amelyet az év egyik legnagyobb társasági eseményének tartanak, és már az sem titok, hogy ugyanott rendezik meg, ahol az elmúlt években.

Az ilyenkor szokásos díjakat egyrészt a Story magazin olvasói, valamit egy szakmai kuratórium döntése alapján ítélnek oda. Idén a grémium tagjai Pataki Ági, Miklósa Erika és Kovács Ági, Cserhalmi György és Rózsa György pedig most csatlakoztak a társasághoz.

A tévés számára különleges időszakban érkezett a felkérés, a választást azonban nem tartotta egyszerűnek.

Komoly megtiszteltetés, hogy nagy elődök és ilyen kaliberű jelenlegi tagok mellé engem is felkértek a kuratóriumi tagságra. Azért is jelent külön örömet ez a lehetőség, mert az idei az ötvenedik televíziós esztendőm. Most jött el az ideje, hogy ne csak készítsem a műsorokat, hanem a kollégáim közül ajánlhassak olyanokat, akikre kiváló munkájuk miatt én is büszkén tekintek. Két javaslatom is volt, de sajnos csak egyiküket terjeszthettem fel a díjra. Érdekes volt, hogy amint kiejtettük valakinek a nevét, a többiek egyértelműen támogatták” – mesélte a szakmai jubileumát ünneplő műsorvezető-producer.

Story Gála kuratórium1: Kolossváry Balázs, a Story magazin főszerkesztője, Lipták Tímea, a kiadó üzletág-igazgatója, Miklósa Erika, Rózsa György
Story Gála kuratórium1: Kolossváry Balázs, a Story magazin főszerkesztője, Lipták Tímea, a kiadó üzletág-igazgatója, Miklósa Erika, Rózsa György

Cserhalmi György elárulta, örömmel vállalta a tagsággal járó feladatot és nem kellett sokáig gondolkodnia a jelöltjén. “Nem volt kétségem az elismerésre érdemes színművészt illetően, és a zsűritársaim is egyöntetűen megerősítettek.”

Pataki Ági szerint is egyetértés volt a tagok között, de a sok díjra érdemes jelölt az ő döntését is megnehezítette: “Minden kategóriában több olyan név is felmerült előzetesen, akit mindnyájan jó szívvel megszavaztunk volna, de végül úgy határoztunk, hogy az adott kategóriát képviselő kurátor szava lesz a végső.”

Lipták Tímea, a kiadó üzletág-igazgatója, Pataki Ági, Rózsa György, Kovács Ági, Miklósa Erika, Kolossváry Balázs, a Story magazin főszerkesztője
Lipták Tímea, a kiadó üzletág-igazgatója, Pataki Ági, Rózsa György, Kovács Ági, Miklósa Erika, Kolossváry Balázs, a Story magazin főszerkesztője

Miklósa Erika elmondása szerint kifejezetten élvezte a kuratóriumi ülést és a személyes jelöltjének kiléte a számára nem volt kérdés. “Szuper volt a hangulat, nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültek a régi és új tagok. Hiába érkeznek új emberek, az a tapasztalatom, hogy mindig gyorsan összekovácsolódik a csapat. Nagyon gyorsan döntöttünk, és szerintem nagyon jó eredmény született. Amikor újra felkértek a kurátori szerepre, rögtön beugrott a jelöltem neve, számomra nem jelentett dilemmát a választás. Az érveimet pedig a többiek is azonnal elfogadták.”

Kovács Ági, Miklósa Erika
Kovács Ági, Miklósa Erika

Kovács Ági elmondta: sportoló kategóriában is számos, az elismerésre érdemes személy neve merült fel.

Magyar sportteljesítményekben kifejezetten sikeres volt 2016, nagyon szép eredmények születtek, így szerencsére bőven volt kikből választani. A kuratórium tagjaival abszolút közösen gondolkodtunk, a konstruktív párbeszéd végén egyértelmű volt az összhang, és a kategória győztesének neve is” – árulta el a 2000-es sydney-i olimpián aranyérmet szerzett egykori úszó, aki mostanság sportdiplomataként öregbíti hazánk hírnevét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top