Sztárok

Meghalt Bill Marshall

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál egyik alapítójaként és számos sikerfilm producereként ismert Bill Marshall január 1-jén, vasárnap szívrohamban halt meg.

Vasárnap, az egyik torontói kórházban szívrohamban meghalt Bill Marshall.

Henk van der Kolkkal és Dusty Cohllal alapította meg Bill Marshall 1976-ban az akkor még a fesztiválok fesztiváljának nevezett torontói nemzetközi filmmustrát azzal a céllal, hogy a híres amerikai sztárokat és az európai filmművészet alkotásait a kanadai közönségnek is bemutathassák.

Már az első fesztiválon 35 ezren vettek részt, az érdeklődők 30 ország 127 filmjét nézhették meg. A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál manapság a világ egyik legrangosabb filmes seregszemléje, az Oscar-díj előszobájaként is emlegetik. Olyan sztárok filmjei futnak a TIFF-en, mint Matt Damon, George Clooney vagy Jennifer Lawrence.

“A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Marshall gondoskodása és elhivatottsága nélkül ma nem lenne a világ legbefolyásosabb nyilvános kulturális fesztiváljai között. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Bill 41 évig dolgozott velünk” – mondta el Piers Handling, a TIFF igazgatója.

Marshall 1939-ben Skóciában született, 1955-ben vándorolt Kanadába. Hamarosan a filmkészítés felé fordult, és számos alkotás producereként vált ismertté. Köztük az egyik legrangosabb a Craig Russell főszereplésével forgatott Outrageous! című vígjáték volt. Színházi produkciók megvalósításán is dolgozott, egyebek mellett ő volt a producere a Hair torontói előadásának.

Bill Marshall 77 évet élt (fotó: The Hollywood Reporter)
Bill Marshall 77 évet élt (fotó: The Hollywood Reporter)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top