Sztárok

Stohl Bucitól az SMS-tarhálásig – 8 dolog, amivel a Való Világ megváltoztatta a magyar televíziózást

A Való Világ a nyolcadik évadához érve már a mindennapi szappanoperáink részévé vált, és már bele se gondolunk, hogy ez a reality mennyi mindent adott a magyar televíziózásnak. Lehet ezért utálni, de a Való Világ sok dologban megváltoztatta azt, amit a tévézésről gondolunk.

Összemosta a trasht a hagyományos értékekkel

Bár Stohl András nem a Való Világgal tűnt fel a kertévék képernyőjén, ez volt az a műsor, amiért évekre megbélyegezte őt a magyar művészszakma és értelmiségi elit. Sokan képtelenek voltak elfogadni, hogy az ország egyik legsokoldalúbb és legtehetségesebb színésze egy alantasnak tartott reality műsorvezetője legyen, és maga Stohl is érezte akkortájt, hogy az emberek más szemmel néznek rá a szakmában. Ma már a határok messze elmosódtak, és az elitizmus is megszűnni látszik, és ez főképp Stohl, valamint a konkurens csatornán dolgozó Till Attila érdeme.

Stohl Bucitól az SMS-tarhálásig – 8 dolog, amivel a Való Világ megváltoztatta a magyar televíziózást

Szupersztárt csinált egy realityszereplőből

A fent emlegetett elitizmus miatt eleinte képtelenségnek tűnt, hogy az általában rövid lejáratú bulvárkarrieren túl bárki is épkézláb médiakarriert tudjon építeni egy valóságshow-s szereplésből, ám rögtön a Való Világ első évadában jött “Csá, csumi, csá!” Majka, és bebizonyította, hogy semmi sem lehetetlen. Azóta a példáját többen is követték (legutóbb Nádai Anikó), de olyan magasságokba, ahová ő került, senki sem tudta őt követni.

Stohl Bucitól az SMS-tarhálásig – 8 dolog, amivel a Való Világ megváltoztatta a magyar televíziózást

Szex nélkül nincs valóságshow

Ugyan idő kellett nekik, de az akkor még konkurens Big Brotherben csak megtörtént a szex, de a Való Világ első évadának szereplői – még ha alakultak is románcok – csak nem akartak lefeküdni egymással. A műsor alkotói érezték, hogy nem maradhatnak le, így Okihoz és Majkához is elszánt nőket küldtek be. Utóbbihoz egyenesen a korszak egyik legismertebb pornósztárját, Maya Goldot, így garantálható volt a 18+-os tartalom, ami nélkül egy napi reality olyan, mint a Harry Potter-történetek varázslás nélkül.

Majka barátnőjének magyarázkodik
Majka barátnőjének magyarázkodik

Kimaxolta az SMS-tarhálást

Az SMS-es szavazás régóta részét képezi a kertévék repertoárjának, de egyik műsorban sem emelték ezt olyan szintre, mint a Való Világban, ahol Stohl Bucinak még saját kézjele is volt a tarhálás befejezésére. A szerkesztők mindig találtak apropót a nézők szavaztatásához, de a legnagyobb ötletük az volt, hogy “Párbaj” címszóval csináltak egy hétvégi plusz adást, ahol semmi más nem történik, csak kiküldenek két játékost egy fotelben ülve dumálni, és közben folyamatosan szavazásra buzdítanak, azt a látszatot keltve, hogy közben történik is valami a tarháláson kívül. Az SMS-ek helyét az utóbbi időben szerencsére kezdik átvenni a mobilapplikációs szavazások.

Stohl Bucitól az SMS-tarhálásig – 8 dolog, amivel a Való Világ megváltoztatta a magyar televíziózást

Megismertetett bennünket egy új típusú valóságshow-hőssel

A Való Világ mindig is a trash-televíziózáshoz tartozott, erről nincs vita, de egészen az ötödik évadig tartózkodott az igazi mélytrashtől, bár Alekosz és Éva párosával közel került hozzá. Aztán az ötödik évadban Skalpvadász kategóriában megérkezett Cristofel, aki az amerikai realityk Jersey Shore-szintű mélyrepülésének stílusát hozta be a Való Világ-villa falai közé. Cristofel hatását jelzi, hogy ugyan nagyon gyorsan kiesett a műsorból, még ma is mindenki emlékszik rá, és jelenlétével kaput nyitott a többi évadnak, hogy elmerülhessenek a mélysuttyóság tengerében. Emberünk mellett a korai VV-évadok szereplői diplomás értelmiségieknek tűntek.

Stohl Bucitól az SMS-tarhálásig – 8 dolog, amivel a Való Világ megváltoztatta a magyar televíziózást

Nyelvet újított

A realityk magyar nyelvet megújító hatásáról már írtunk néhány érdekes összeállítást, így ezt nem részleteznénk, elég, ha csak annyit mondunk, hogy kortársbeszéd és helikopterezés.

Stohl Bucitól az SMS-tarhálásig – 8 dolog, amivel a Való Világ megváltoztatta a magyar televíziózást

Divatba hozta a háttérműsorokat

A Való Világ előtt a magyar tévében egy műsor kerek volt és egész, és nem léteztek különféle nyúlványai, de aztán jött a BeleValóVilág, ami bizonyította, hogy van igény az olyan műsorokra, amelyek semmi másról nem szólnak, csak hogy kibeszéljék a fő műsorszámban látottakat. Az RTL legvadabb időszakában még egy délutáni kibeszélő talkshow-t (NekedValóVilág) is futtattak, de aztán szerencsére gyorsan rájöttek, hogy ennyi kakaó nincs a témában. Azóta a legtöbb nagy költségvetésű műsornak van saját kibeszélő háttérműsora (lásd After X) a kertévék kábelcsatornáin, ahol a műsorvezetéshez a beszélni tudás sem követelmény.

Stohl Bucitól az SMS-tarhálásig – 8 dolog, amivel a Való Világ megváltoztatta a magyar televíziózást

Egy YouTube-sztárt költöztetett a tévéképernyőkre

A YouTube sokáig egyfajta alternatívát jelentett a mainstream tévézéshez képest. Hiába voltak meg a maga sztárjai, azok nem nagyon keveredtek a kertévék közelébe. Dancsó Péternek ugyan volt egy apró próbálkozása a Viasat6-al, de igazán nagyot az a Tiv Tivy gurított, aki a “Szökik a málna” és más videós megaszondások mestereként kultikus státusznak örvendett. Engedve a mainstream csábításának Tiv Tivy beköltözött a villába, hogy aztán kiessen onnan. Azért néhány pluszkövetőre biztosan szert tett a csatornáján.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top