Sztárok

Mihalik Enikő mellet villant

Dolgozott, befejezte, levetkőzött, és szívta magába a tenger felől áramló levegőt. Mihalik Enikő ismét melltartó nélkül, egy darab fürdőalsóban piheg.

Meztelenségi szempontból nézve Mihalik Enikő szakmai csúcsra ért, amikor az amerikai nyomán a magyar Playboy címlapján is szerepelt decemberben. A magazin hazai kiadása ritkán vesz át külföldi tartalmat a címlapról, de Mihalik esetében kivételt tett. Bus István főszerkesztő akkor ezt nyilatkozta: “Ez az amerikai fotósorozat, azt hiszem méltó karácsonyi ajándék lesz az olvasóink számára. Az USA-ban márciusban megújult a magazin, és eddig nem vettük át az anyagaikat, de úgy gondoltuk, hogy ezt semmiképpen sem szabad kihagyni. A decemberi szám minden szempontból mérföldkőnek számít, hiszen egyrészt az amerikai kiadás címlapján sem volt még magyar topmodell, és Enikő sem szerepelt még nálunk a borítón, ráadásul ez az első olyan alkalom, hogy a címlapmodell nem meztelenül jelenik meg a lapban. Korábban készítettünk már Enikővel interjút, és akkor felmerült, hogy egyszer szeretnék majd vele egy címlapos megjelenést, azzal, hogy ez hamarosan kézzel fogható is lesz, azt hiszem sok hazai olvasó álmát váltjuk valóra.”

Mihalik Enikő mellett villant

A modell egyébként híres arról, hogy mutogatja a testét, Instagram-profilját felmutatva aligha léphetne a szégyellős nők csoportjába. 2016-ban sokat szemeztünk a képei közül, év végi zárás gyanánt pedig leközöljük egy mai posztját, mely ismételten melltartómentes. 

Not a bad way to finish work for 16

Eniko Mihalik (@mreniko) által közzétett fénykép,

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top