Sztárok

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie-filmre kértek fel

Nem ez az első alkalom, hogy becsmérlő megjegyzésekkel alázzák az amerikai színésznőt. Amy Schumer korábban már kiállt magáért, biztos, hogy most sem kell sokáig várni.

Pedig csak annyi történt, hogy szőke sztárt felkérték egy Barbie babáról szóló film főszerepére. Vagyis ha pontosak akarunk lenni: pénteken kiderült, Amy Schumer a Sonyval tárgyal a tervezett filmről, amelyben Barbie a tökéletes világból egyszer csak a való életben találja magát (mint mondjuk Daryl Hannah a Csobbanásban, vagy Amy Adams a Bűbáj című filmben). Na, ennyit a sztoriról, mert nem is ez az érdekes. sokkal inkább a reakciók, amiket kiváltott a cég szereplőválogatása. 

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

Schumer ismét megkapta, hogy túlsúlyos nőként egyáltalán hogyan merülhetett fel a neve a Barbie főszerepére. Egyesek szerint ez csak egy rossz vicc, és akkor értenék a Sony választását, ha az lenne a film címe: Barbie fogyókúratáborba megy.

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

Persze van, aki szerint egyszerűen csak ő alakítja majd a pufi, bugyuta barátot a filmben.

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

Ha Barbie meghízna, jó Amy Schumer lenne – ez egy újabb vélemény. 

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

Hogy ez csak vicc, vagy egy horrorfilm, az is opció volt a kritikusoknál.

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

Miközben többnyire a férfiak pocskondiázták Amy Schumert, a nők a védelmükbe vették. Amúgy a cég üzenete is éppen az, hogy a nők fogadják el magukat, és ha Barbie élne, akkor hús-vér nőként a maga módján lenne tökéletes. Mivel a céget sokszor kritizálták, és a Barbie plus size babáktól kezdve egyéb módokon is szeretne javítani a megítélésén, érthető választás, hogy nem a Victoria’s Secret-modellek közül castingolnak főszereplőt. 

“Amiért az emberek alázzák Amy Schumer megjelenését, az a legfőbb ok, amiért szükség van rá, hogy ő játssza el a főszerepet a Barbie filmben” – írta az egyik nő.

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

“Csak akkor nézem meg a Barbie-filmet, ha Amy Schumeré a főszerep.”

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

“Borzasztó, amit Amy Schumerről mondanak a Barbie-film kapcsán. Az megvan, hogy az eredeti baba rossz hatással van a lányok önképére, ugye?”

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

“Miért nincs Amy Schumer Barbie?” – merült fel a kérdés.

Túlsúlya miatt alázzák Amy Schumert, akit a Barbie filmre kértek fel

A body shaming, vagyis amikor a teste miatt aláznak valakit, sajnos bevett dolog a közösségi oldalakon, Amy Schumer azonban soha nem hagyta szó nélkül, amikor kritizálták. Korábban egy fürdőruhás képéhez írta ki, mennyire elégedett magával és nem kér a kritikákból. Pozitív üzeneteivel szeretné, ha végre a tökéletesség helyett a valóságot fogadnánk el szépnek. 

Az eredeti baba miatt a gyártó céget sok kritika érte az elmúlt években
Az eredeti baba miatt a gyártó céget sok kritika érte az elmúlt években

Amúgy pedig, a Barbie cég már korábban is foglalkozott Amy Schumerrel, amikor a színésznő viccből úgy tett, mintha elesne Kanye West és Kim Kardashian előtt a vörös szőnyegen, hogy lássa a reakciójukat.  A jelenetből nagy felhajtás lett, amiből a Barbie sem maradhatott ki.

Thanks for making his @adollworldafterall

@amyschumer által közzétett fénykép,

Itt van amúgy maga a jelenet. A Mattel akkor azzal indokolt, hogy Amy igazi jelenség, akire érdemes figyelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top