Sztárok

Sarka Kata őszintén a harmadik gyermekéről

Annyi friss hír jön csütörtökön Sarka Katáról, hogy alig bírunk időben beszámolni róla. Most például arról beszélt, hogy lesz harmadik gyermeke, mert ezt eldöntötte, csak még előtte rendbe kell tennie az életét.

Kezdjük az elején. A csütörtöki Story magazin címlapján is Sarka Kata látható. A hetilap szerint egy családi barát miatt jutott válságba Hajdú Péter és Sarka Kata házassága.  A Story magazinból rengeteg részlet derült ki. Például az, hogy férfi dúsgazdag, és hogy Hajdú Péter már egy ideje nem beszél az egykori cimborájával.

Délelőtt pedig egy igencsak különös beszélgetés került fel a FEM3 oldalára. Sarka Kata Joshi, a legjobb barát műsor vendége volt, ahol már egy következő terhességről, egy harmadik gyermekről beszélt. Amikor Joshi arról kérdezte Katát, hogy megváltozott-e a házassága, miután megszületett az első gyermekük, a híresség így felelt: “A mi kapcsolatunkban nem volt törés attól, hogy lett egy kisbabánk, hiszen mindketten izgultunk, és mindketten ugyanúgy benne voltunk a hétköznapokban a babával kapcsolatban”  ecsetelte Sarka Kata, aki nagyon is biztos abban, hogy egyszer még újra kismama lesz.

Sarka Kata őszintén a harmadik gyermekéről

“Azért van a fejemben, hogy jó lenne majd egy harmadik gyerek, mert Dávid születését sem tudtam annyira kiélvezni és megélni, hiszen ott volt egy, még járni nem tudó baba, a lányom Noncsi, aki szintén olyan pici volt, hogy még szoptattam. Altatás, etetés,szoptatás, altatás, etetés, szoptatás két gyermekkel.”

Bár Kata korábban kétgyermekes anyaként képzelte el magát, miután lánya megszületett, már pontosan érezte, hogy legalább három lurkót szeretne. “Én bízom benne, hogy lesz még egyszer harmadik gyermekem.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top