Sztárok

Ők Csonka András gidái – Szikora után szabadon

Csonka András, úgy látszik, elirigyelte Szikora Róbert gidáit, és választott két gyönyörű énekesnőt. Igaz, ő nem fiatal, kezdő táncosokat állított maga mellé, hanem a szakma nagy öregjeit.

Egy tréfás fotó erejéig az R-GO frontemberének érezhette magát Csonka András, amikor két gyönyörű énekesnő fogta őt közre. “Nehogy már csak Szikorának lehessenek gidái! Diszkókirálynőknél alább nem adom!” – írta a képhez Bandi, aki mellett Csepregi Éva és Zoltán Erika feszít.

Az énekes a jeles alkalom előtt még formába is hozta magát. Hétvégén ugyanis ebéd helyett edzeni ment.

Csak megjegyeznénk: Éva és Erika bőven megállnák a helyüket gidaként most is, hiszen mindketten nagyon jól néznek ki. Szikoráéknál pedig nem mindig a vékony, fiatal lányok voltak a menők. Nézzétek meg például, hogy néztek ki az első gidák!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top