Sztárok

Komoly vádak érték Puskás Petit

Elfogultsággal vádolják a nézők az X-Faktor egyik mentorát. Ugyanis Puskás Peti és az egyik, gyakran párbajozó versenyző, Fejes Szandra már régóta ismerik egymást.

Puskás Peti korábban együtt dolgozott a kaposvári színházban, az X-Faktor legutóbbi adásában harmadszorra párbajozó Fejes Szandrával. A kommentelők szerint ez az oka, hogy a mentor őt védi, amikor választásra kerül a sor. “Szandra másoló, és meglehetősen idegesít, hogy Puskással való barátságuk miatt, eleve előnyt élvez minden párbajnál” – fogalmazott az egyik hozzászóló. “Szép volt, Peti. Máskor talán ne az alapján dönts, hogy ki a kollégád” – írta egy másik.

Puskás Peti a kommenetekre reagálva Blikknek bevallotta: számított rá, hogy Szandival közös múltja támadási felületet teremt majd. “Szinte vártam már a pillanatot, hogy mikor vádolnak majd a nézők azzal, hogy Szandi miattam szerepel a műsorban!… Szandit egy bitang jó énekesnőnek tartom, akit nem ejthetek ki azért, mert a nézők miatt aggódom. Az utolsó másodpercig hezitáltam, mert Lizának kiváló hangja van, de végül az összteljesítményük alapján tőle búcsúztam” – mondta.

Az adás végén ByeAlex és Tóth Gabi Szandrát, míg Gáspár Laci és Puskás Peti Lizát küldte volna haza. Ezért végül a nézői szavazatok döntöttek és Vince Aliz Lizának kellett távoznia az X-faktorból.

Fejes Szandra párbajdala:

 Vince Aliz Liza párbajdala:

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top