Sztárok

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – 7 magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

Egy színészt nemcsak a filmrendezők, hanem a nézők is beskatulyázhatnak egy szerepkörbe, sőt akár önmaga is megteheti ezt. Vannak, akik küzdenek ellene, és megpróbálnak kitörni belőle, ám olyanok is akadnak, akik kényelmesen belesimulnak a skatulyájukba, és láthatóan jól érzik magukat benne.

A romantikus jó pasi: Csányi Sándor

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – Hét magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

A többség a Kontrollban figyelt fel Csányi Sándorra, aki ott még egy kiismerhetetlen, zárkózott, az őrület határán álló jegyellenőrt alakított. A skatulyája 2004–2005 környékén alakult ki, amikor zsinórban eljátszotta az Állítsátok meg Terézanyut! és a Csak szex és más semmi férfifőszerepeit, és meghódította Hámori Gabi és Schell Judit szívét. Innentől kezdve nem volt megállás, jött az SOS Szerelem, a Poligamy, A kaland, a Coming out és a Csak színház és más semmi, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy a neve végérvényesen (?) összeforrjon a műfajjal.

Kitörési kísérlet(ek): A Poligamyban a romantikus hős kissé tépelődősebb, intellektuálisabb, neurotikusabb változatát hozta, míg a Coming outban annyit csavart a recepten, hogy hetero- helyett homoszexuálissá vált, hogy végül azért heteroszexuális legyen, de alapjaiban itt is maradt a kaptafánál.

A kemény jó nő: Dobó Kata

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – Hét magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

Ha Magyarországon egy olyan mutatós színésznőt akarnak szerződtetni, akinek jól áll a kezében a stukker, jó eséllyel Dobó Kata – akivel Los Angeles-i interjúnkat itt olvashatod – telefonja csörren meg, amire láthattunk már példát az Európa Expresszben, a Halálkeringőben, a Hacktionben és a Szabadság, szerelemben is. Amikor épp nem fog lőfegyvert, a karakterei azért maradnak a határozott, dögös, modern nő vonalnál, gondoljunk csak a Csak szex és más semmire.

Kitörési kísérlet(ek): Reméljük, hogy a Brazilok Ilikéjeként vagy a Budapest Noir Vörös Margójaként egy új színt is megmutathat a tehetségéből.

A főgonosz: Anger Zsolt

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – Hét magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

Anger Zsolt az ország egyik legtehetségesebb filmszínésze, aki bármit képes eljátszani, és annak az ellenkezőjét is, így nem értjük, mostanság mi történt a karrierjével, ugyanis úgy vállalja egymás után a főgenyaszerepeket, mintha nem lenne holnap. Motoros sorozatgyilkost alakít a Cop Mortemben, fehér galléros bűnözőt az Aranyéletben, dörzsölt rablót Az éjszakám a nappalodban, agyafúrt csempész-gyilkost a Hurokban, ráadásul mindezt alig két év leforgása alatt.

Kitörési kísérlet(ek): Bízom abban, hogy Anger karrierjében csak véletlenül zsúfolódott össze a sok hasonló szerep, és már mutatja is a fejlődés jeleit, ugyanis A martfűi rémben ő alakítja a sorozatgyilkost üldöző alkoholista nyomozót.

A naiva: Döbrösi Laura

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – Hét magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

Döbrösi Laura még csak huszonhárom éves, szóval talán korai még amiatt aggódnunk, hogy örökre beskatulyázódna egy szerepkörbe, de az biztos, hogy ha mostanság egy naiv, ártatlan tekintetű tinédzserkorú, esetleg fiatal felnőtt lányra van szükség, az elsők között jut eszébe a szereposztóknak, amiről főképp az Aranyélet, a Társas játék és az Egynyári kaland című sorozatok, valamint a Félvilág című film tehet.

Kitörési kísérlet(ek): Az Aranyélet alkotói szerencsére vannak annyira kreatívak, hogy a naiv tinilány szerepkört annyira színesítsék, amennyire ez csak lehetséges (leszbikus szerelmi szál, autófelgyújtás…), életszerűvé varázsolva ezzel egy szerepklisét.

Az alfahím: Kamarás Iván

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – Hét magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

Ha létezik ősmacsó karaktere a magyar filmeknek, akkor az egyértelműen Kamarás Iván, aki már A miniszter félrelépben is a testével hódított. Azóta ezt általában látványosan több ruhában teszi, de legyen szó sorozatgyilkosos akciófilmről (Cop Mortem), romantikus vígjátékról (Igazából apa, Megdönteni Hajnal Tímeát) vagy angol akciósorozatról (Válaszcsapás), ő mindig a macsó térfélen foglal helyet.

Kitörési kísérlet(ek): Az Aglaja című filmjében a férfias őserejének egy sötétebb oldalát járta körbe, de alapvetően úgy fest, Kamarás jól elvan az alfahím skatulyájával.

A káromkodós, cinikus magyar melós – Mucsi Zoltán

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – Hét magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

Amióta Jancsó Miklós rábízta Mucsi Zoltánra Kapa szerepét a Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című filmjében, a színész azóta szabályos szimbólumává vált a dühös, cinikus, mérgelődő és sok esetben alkoholista magyar melósembernek. Egyetlen színésznek sem áll olyan jól a káromkodás Magyarországon, mint neki, és a szerepkörhöz nem csak Jancsó többi Kapa–Pepe filmjében, hanem olyan filmekben is visszatért, mint a Buhera mátrix, a Papírkutyák, a Coming out, az Egy bolond százat csinál vagy az Egy szoknya, egy nadrág.
Kitörési kísérlet(ek): A Munkaügyek Jánosában a tipikus Mucsi-melóskarakterből egy irodai dolgozót faragtak, így az alapok ugyan maradtak, a végeredmény mégis más lett.

A butus, szeretni való szőke – Oroszlán Szonja

Csányi Sándortól Oroszlán Szonjáig – Hét magyar színész, akinek a filmes karrierje skatulyába szorult

Oroszlán Szonja a Szabó Győzővel közös Szeret, nem szeret című sorozatával, valamint a Valami Amerika két részével örökre (?) beégette a nagyon szőke, kissé butus/naiv, de nagyon szeretni való szerepkörbe a magyar filmesek fejében, és ezt a státuszát olyan filmekkel erősítette meg, mint az Egy bolond százat csinál és az Egy szoknya, egy nadrág.

Kitörési kísérlet(ek): A Hacktion című sorozatban ugyan sikerült kimozdulni a skatulyából, de sajnos Oroszlán Szonját – aki mostanság amerikai karrierépítésre koncentrál – a magyar tévések és filmesek elkerülték az utóbbi néhány évben, pedig a világ legnagyobb filmes adatbázisán, az imdb-n látható friss fotóin jól látható, hogy erősen dolgozik azon, hogy átpozicionálja magát a hódító díva szerepkörbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top