Sztárok

Weisz Fannit titokban eljegyezték

Weisz Fanni és párja, Péter egy boltmegnyitón jártak, ahol nyilatkoztak is, és kiderült: a modell menyasszony lett, a párja hónapokkal ezelőtt eljegyezte.

Mostanában sokat lehetett olvasni arról, hogy a családja és a barátai szerint Weisz Fannit a  párja irányítja, velük pedig teljesen megszakított minden kapcsolatot. A Bors újságírója egy ruhamárka boltmegnyitóján találkozott a párral, nyilatkoztak is. Weisz Fanni, aki már teljesen érthetően tud beszélni, a saját szavaival elmondta, hogy szereti az anyukáját, és éppen ezért nem szeretne beszállni a sárdobálásba. Azt azonban nem tagadta, pár hónapja összevesztek, ám a konfliktus okát nem árulta el. Kitért arra is, hogy a szerelmével komoly a kapcsolata, nem pedig csak futó kaland, ahogy az édesanyja állítja. Weisz Fanni szerelme, Péter is ezzel kezdte.Nem igaz, hogy ez csak egy futó kapcsolat lenne, hiszen több mint négy éve vagyunk együtt, és három hónapja el is jegyeztem Fannit – jelentette ki Péter, aki a siketnéma modellhez hasonlóan többet nem szeretett volna mondani.

Fotó: facebook.com/weiszfanniofficial/
Fotó: facebook.com/weiszfanniofficial/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top