Sztárok

Való Világ: Akkor b*szd meg, fogdosd a f*szomat

Más a leányzó fekvése, amikor mindezt egy meleg férfi mondja a Való Világban. VV Zsolti rezignáltan, de némileg sértődötten kifakadt a rá "nyomuló" versenyzőre.

VV Mici és VV Krisztián tartják a a legmagasabbra a libidó zászlaját (közönség előtt szexelnek) a Való Világban, de a többi, állítása szerint laza erkölcsű versenyző sem rideg, ha meglát egy hímtagot, ne adj’ isten: női nemi szervet. VV Vivienről tudni, hogy a fiúkat szereti, bemutatkozó kisfilmjében mesélt exeiről és mulatozási szokásairól is, mindebből kiderült, hogy könnyen kapható a szerelemre, adatlapján viszont látszik, hogy 15 fiúval feküdt le, és hogy 18 évesen vesztette el a szüzességét. Megjegyzi: “nagyon romi volt”.

VV Vivien talán a vállaltan meleg VV Zsoltival ápolja a legjobb kapcsolatot a villában, nem egyszer előfordult, hogy együtt zuhanyoztak. Most a fiú rászólt Vivienre, hogy talán ne bámulja a (idézzük a VV8 poéta, azaz Krisztián szavait) “kárszegét”. Lett ebből beszélgetés, Vivien uszkve gyónt, Zsolti elmondta, hogy szerinte úgy látszik, hogy Vivien beleszeretett. A helyzet fokozódott, Zsolti úgy vélte, Vivien nem érti, hogy mi a baj, és erre pikírten megjegyezte, hogy jó, “akkor b*szd meg, fogdosd a f*szomat”.

Tessék, a teljes beszélgetés, aminek a végén Vivi kiborul:

Aztán Zsolti kiosztja a sonka miatt, és ennyiben maradunk.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top