Sztárok

Végrehajtást kértek a mulatós sztárra

25,9 milliós nézettségnél tart Jolly és Kis Grófo közös dala, a No roxa áj a Youtube-on, nem csoda, hogy a színfalak mögött véres csatározás folyik a dal jogdíjaiért.

Tavasszal született ítélet a No roxa áj ügyében, miszerint a dalból járó jogdíjakból negyven százalék Jollynak mint szövegírónak, hatvan százalék pedig Kamynak mint szerzőnek jár. A döntés szerint Jollynak fizetnie kell, és nyilvánosan bocsánatot is kell kérnie Kamytól, csakhogy ebből még semmit nem történt meg.

Kis Grofó és Jolly
Kis Grofó és Jolly

“Március óta várok arra, hogy teljesítse az ítéletbe foglaltakat. Még azt is meghatározták, hogy milyen szöveggel kell bocsánatot kérnie tőlem, amiért az engedélyem nélkül használta fel a dalomat. Kétszázezer forint nem vagyoni kártérítést és annak kamatait, valamint kétszázezer forint sérelmi díjat kell kifizetnie. Nem tette, pedig ügyvédi felszólítást is küldtünk neki. Rá vall ez a hozzáállás. Nem hagyott más választást, az ügyvédeimmel megindítjuk ellene a végrehajtási eljárást” – mondta a Borsnak Kamy.

Tisztában vagyok az ítélettel, dolgozom rajta, hogy maradéktalanul eleget tegyek az abban foglaltaknak. Sajnálom, hogy így alakult, hiszen ahelyett, hogy pénzt kerestünk volna ezzel a nótával, most azt a pénzt is ügyvédekre költjük, amit eddig hozott. Ezzel így nem nyert senkireagált Jolly.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top