Sztárok

Akivel ő nem énekelt, az nincs is: 72 éves Kovács Kati

Felsorolni is nehéz, hány neves magyar zenekar kísérte a születésnapos énekesnőt karrierje során.

72 éves lett Kovács Kati, aki nemcsak a magyar könnyűzene történetének egyik legnagyobb és legsikeresebb alakja, hanem a legtermékenyebb és legsokoldalúbb 20. századi művészeink közé is tartozik. Hangja önmagában is legenda-kategóriás, bő öt évtizedes pályafutása során a beattől a jazzen és a popon keresztül a soulig szinte minden műfajban alkotott (de még mekkorát), a magyaron kívül az angoltól a németen át a japánig hat idegen nyelven adott ki lemezeket és öt kontinensen koncertezett. Az éneklés mellett írt dalszövegeket és színészkedett is, hazai és nemzetközi díjainak sora végeláthatatlan. Mindemellett dolgozott az összes jelentős magyar szövegíróval és dalszerzővel is, de a legimpozánsabb talán mégis az, hogy hány illusztris kísérőzenekara volt. Az összes együttműködést meg sem próbálnánk összegyűjteni, de nyugodtan merjük állítani, hogy az alábbi töredékes válogatással is jók vagyunk – főleg mivel egyáltalán nem rajtunk múlik a dolog, hanem a főszereplőn és mindenkori társain. Az ünnepeltnek nagyon boldog születésnapot, mindenki másnak jó szórakozást!

Kovács Kati és az Illés

Az 1965-ös Ki mit tud? megnyerése után rövid idő alatt a beatkorszak mindhárom nagy zenekarával dolgozott együtt Kovács Kati. Ez itt a főszereplésével készült 1968-as Mészáros Márta-film, az Eltávozott nap főcímdala az Illéssel.

Kovács Kati és az Omega

Szintén 1968-ból származik az Omegával készült Hol parkoljak?.  

Kovács Kati és a Metro

A harmadik beat-alapbandával rögzített melankolikus dal, A festő és a fecskék is ebben az időszakban, egészen pontosan 1969-ben jelent meg.

Kovács Kati és a Bergendy

Hamar csatlakozott az illusztris névsorhoz a Bergendy is, de ez itt egy jóval későbbi felvétel, ami az énekesnő humoros oldalát is megmutatja.

Kovács Kati és a Juventus

Az Add már, uram, az esőt az egyik legnagyobb Kovács Kati-sláger. A Juventusszal készült 1972-ben, és még 2009-ben sem volt benne hiba. 

Kovács Kati és a Hungária

Nem maradt ki Kovács Kati életművéből a (még beatzenekarként működő) Hungária sem. Az Arcok a sötétben 1973-ban született.  

Kovács Kati és az LGT

Bár merész dolog ezt ilyen mezőny mellett kijelenteni, az LGT-vel való 1974-es együttműködés talán mindegyiknél nagyobbat szólt. De ha ezzel vitatkozni is akarna valaki, annyi biztos, hogy a Rock and roller nagyon nagyot szólt, és szól még ma is.  

Kovács Kati és a Fonográf

Egy slágerlistás Szörényi–Adamis-szerzemény a több címen is ismert, leginkább Életem lemezeként emlegetett 1978-as albumról a Fonográf kíséretével: Mintha.  

Kovács Kati és az Universal

Az énekesnő leghűségesebb kísérőzenekara az Universal volt: 1977 és 1987 között közel 2500 koncertet adtak együtt. És nagyon jó hangulatban jöttek össze 2007-ben is.  

Kovács Kati és a V’Moto-Rock

A Szép szavak már egy nyolcvanas évekbeli hangzásokkal operáló dal a nyolcvanas évekből, egész pontosan 1983-ból, Kovács Kati akkori férje, Lerch István és Demjén Ferenc zenekarával, a V’Moto-Rockkal. Ez is jól állt az énekesnőnek.

Kovács Kati és a Qualitons

2009–2010-ben a magyar könnyűzene egyik legkellemesebb meglepetése volt az énekesnő és a nemrégiben a Red Hot Chili Peppers elismerését is kivívó zenekar együttműködése. Kár is, hogy ilyen hamar vége lett.

Bónusz: Kovács Kati és a Csík zenekar

Alkalmi együttműködés, instant klasszikus.  

 

Még több Kovács Kati az NLCafén:
Radics Gigi hatalmas bókot kapott Kovács Katitól
10 + 1 kérdés Kovács Katihoz

Tehetséges magyar diákok Kovács Katit énekelnek
“Addig szeretnék énekelni, ameddig élek” – Interjú Kovács Katival

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top