Sztárok

Ő Veréb Tamás szerelme

Az elmúlt hetekben vasárnap esténként bizonyítja, hogy milyen énekes. Veréb Tamás a lányok nagy kedvence lett a Sztárban sztár alatt, de talán kevesen tudják közülük, hogy az énekes szíve már foglalt.

A BEST magazin címlapján láthatjuk szerelmével együtt Veréb Tamást, aki sok apró részletet elárult a magánéletéről. Többek között arról, hogyan hódít.

“Fiatalabbként még úgy éreztem, többet számít a külső, mára más elképzeléseim vannak erről is, és inkább a szakmai sikereimmel szeretnék kitűnni” – mondta a Budapesti Operettszínház fiatal énekese, aki jelenleg a Sztárban sztárban versenyez.

Az elmúlt hetekben rengeteg nő rajongót szerzett magának, pedig amikor megláttuk a Sztárban sztár versenyzőinek névsorát, sokan nem is tudták, kiről van szó. Veréb Tamás után azonban hiába epekedik most bárki, egyedül Klajkó Szandárnak van nála esélye. A pár már korábban együtt jelent meg néhány hivatalos eseményen, de most először szerepelnek címlapon.

Ő Veréb Tamás szerelme

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top