Sztárok

Horgas Eszter szakított a párjával

Horgas Eszter tizenöt év után szakított újságíró párjával. Úgy érezte, a párja visszahúzza őt, nem fejlődnek együtt, és az érzelmek is kihűltek.

A Bors információi szerint Horgas Eszter fuvolaművész négy hónappal ezelőtt adta ki újságíró kedvese útját,, akkor már súlyos, kibékíthetetlen ellentét volt kettejük között. A ismerősei szerint Eszter azt érezte, hogy a férfi “visszahúzza őt”, a kapcsolatuk nem fejlődik sehova, kihűltek az érzelmek.

“Eszter erős nő, aki tudja, hogy mit akar. Talán ez lehet az egyik oka annak, hogy bár az erős férfiakhoz vonzódik, de egy idő után valahogy felülkerekedik rajtuk. A kitartásával, az elszántságával, a munkában kompromisszumot nem ismerésével, és azzal, hogy soha, de tényleg soha nem keveri össze a magánéletét a munkával. Ő nem az a mezítláb a konyhában tüsténkedő fajta, Eszter egy igazi díva, aki a gyengeséget rosszul kezeli” – mondta az elfogultsággal vádolt Horgas Eszter egyik ismerőse.

Horgas Eszter és volt párja, György is megerősítette a szakítás hírét, de egyikük sem akart nyilatkozni.

Horgas Eszter szakított a párjával

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top