Sztárok

Bejött nekik az élet: filmsztárok, akik véletlenül lettek híresek

Istenadta tehetség, színésziskola, szövegmagolás, meghallgatások? Persze, persze, mind kell. De nem árt melléjük azért némi szerencse sem. Vagy épp helyettük.

A hollywoodi sztárok közül is sokan szeretik mondogatni, hogy a siker titka a kemény munka. Akadnak azonban néhányan, akiknek elég ciki lenne megpróbálni letagadni, hogy a szerencse is közrejátszik a dologban – íme fél tucat színész, akik a véletlennek köszönhetik, hogy lehetőségük nyílt megmutatni a tehetségüket.

Charlize Theron

Karrierje hajnalán a meghallgatásokra járó fiatal színésznő egyik napról a másikra élt egy szakadt hollywoodi szállodában a korábbi modellmunkáiért kapott csekkekből. Szerepet azonban még véletlenül sem adtak neki, így szépen lassan elfogytak a tartalékai, és amikor elment, hogy beváltsa az utolsó csekket, a bank még a kifizetést is megtagadta tőle arra hivatkozva, hogy a pénzt csak a kiállítás helyén, New York államban lehet felvenni.

Bejött nekik az élet: filmsztárok, akik véletlenül lettek híresek

Charlize Theronnak aludnia sem lett volna hol, ha nem tud fizetni a szállodájában, így kétségbeesésében könyörgőre fogta, de a banki alkalmazott hajthatatlan volt, így a leendő sztár csak egy jó szándékú ügyfélnek köszönhette, hogy nem kellett az utcán éjszakáznia. Végül azonban valószínűleg nem ennek örült a legjobban a találkozás kapcsán, ugyanis miután segített neki számlát nyitni és felvenni a pénzét, az idegen, John Crosby közölte vele, hogy úgy egyébként tehetségkutató ügynökként dolgozik, és szívesen asszisztálna a karrierjében is. Pár hónap leforgása alatt ismertté is tette a nemrég gyermekeivel együtt Budapesten is megfordult Charlize Theron nevét a megfelelő körökben, így a színésznő elindulhatott a világhír felé.

Harrison Ford

A mostanság Budapesten és környékén bicikliző, illetve a Velencei-tónál csárdázó Harrison Ford már 1966-ban megkapta első szerepét, de több mint tíz évig csak annyit mondhatott el magáról, hogy feltűnt epizodistaként néhány sikeres és emlékezetes filmben. Mivel a családját ebből eltartani nem tudta, el is szegődött inkább ácsnak, de azért ilyen minőségében is megmaradt a filmstúdiók környékén, így George Lucas (akivel korábban már dolgozott együtt) behívta a Csillagok háborúja olvasópróbáira – csakhogy nem meghallgatásra, hanem végszavazni a szerepekre pályázó jelölteknek. Harrison Fordnak azonban annyira jól sikerült asszisztálnia, hogy végül mégiscsak ő lett Han Solo, a többi pedig ugye történelem.

Bejött nekik az élet: filmsztárok, akik véletlenül lettek híresek

Rosario Dawson

A színésznő rendkívül szegény családba született: édesanyjával, féltestvérével és nevelőapjával éveken át önkényes lakásfoglalókként éltek egy elhagyatott manhattani házban, amelyet saját maguk tettek lakhatóvá. Annyira rossz emlékek azonban már csak azért sem fűzhetik ehhez a házhoz, mert a bejárathoz vezető lépcsőn üldögélve fedezte fel őt Larry Clark rendező és Harmony Korine forgatókönyvíró. A páros állítólag azonnal tudta, hogy megvan Kölykök című filmjük egyik szereplője, amikor megpillantották a fiatal Rosario Dawsont.

Bejött nekik az élet: filmsztárok, akik véletlenül lettek híresek

Pamela Anderson

Jóval több van benne, mint azt a többség tudni véli, de a 49 éves Pamela Anderson maga sem tagadja, hogy a melleinek van karrierjük, ő pedig csak szalad utánuk. Felfedezésének története is ehhez méltó: kiment Vancouverben egy kanadaifoci-meccsre a Labatt sörmárkát reklámozó felsőjében, a mérkőzés szünetében pedig a közönséget pásztázó operatőr megmutatta őt a kivetítőn. A Labatt ezután pillanatokon belül leszerződtette reklámmodellnek, majd ismét csörgött a telefon, és a vonal túlsó végén bizonyos Hugh Hefner képviselője beszélt, aztán pedig jöttek a kisebb sorozatszerepek, a Baywatch, a házasságok, és kész is volt az instant legenda. 

Bejött nekik az élet: filmsztárok, akik véletlenül lettek híresek

Ashton Kutcher

Úgy látszik, aki sztár akar lenni, annak érdemes ácsnak állni, ugyanis Harrison Ford mellett Ashton Kutcher is így kereste a pénzét fiatalon (többek között, mert volt például mezőgazdasági dolgozó is). Neki azonban közben nem a színészeten járt az esze, hanem mérnöki diplomáját akarta finanszírozni a keresett pénzből – csak aztán egy dolgos nap végén betért egy bárba, ahol kiszúrta egy ügynök, és rábeszélte, hogy menjen el egy modellversenyre, ezzel pedig teljesen új pályára állította.

Bejött nekik az élet: filmsztárok, akik véletlenül lettek híresek

Mel Gibson

Ashton Kutcherrel ellentétben Mel Gibson színész akart lenni, de amikor egyik barátját vitte autóval a Mad Max meghallgatására, egyáltalán nem gondolt a karrierjére ő sem – valószínűleg inkább az előző esti kocsmai verekedésen járt az esze, amelyben szépen átrendezték az arcát. Végül azonban éppen ennek köszönhette a sikert, a rendező George Millernek ugyanis megakadt a szeme a rosszarcú figurán, és visszahívta néhány héttel későbbre, a gonosztevők castingjára, akkor pedig Gibson idő közben kisimult ábrázata láttán eltért eredeti tervétől, és inkább a főszerepet osztotta rá. Később Miller egyébként cáfolta ezt a történetet, de a Hollywood botránykirályának is beillő Mel Gibson jellemét ismerve egyáltalán nem lennénk meglepve, ha ezzel csak a múltját szépítgetné.

Bejött nekik az élet: filmsztárok, akik véletlenül lettek híresek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top