Sztárok

Rossz bohócból világsztár – 48 éves Hugh Jackman

48 éves lett napjaink egyik legnagyobb mozisztárja, Hugh Jackman. Akiről egyébként nyugodtan elmondható: tiszta szerencse, hogy mozisztárnak nevezhetjük, és ismerhetjük, mert az évek során rengetegfelé ágazott a karrierje.

Hugh Jackman számára idén valószínűleg nem a saját születésnapja a legnagyobb ünnep, ugyanis tavasszal ülték meg hatvanéves feleségével a huszadik házassági évfordulójukat. Mi mindenesetre azért ne menjünk el szó nélkül emellett a bizonyos születésnap mellett sem, ami éppen ma esedékes, hiszen mégiscsak korunk egyik legnagyobb és legsokoldalúbb mozisztárja tölti be épp a negyvennyolcat, aki sokoldalúságának köszönhetően ráadásul az átlagosnál sokkal változatosabb életpályát is tudhat maga mögött. Ha úgy vesszük, az is csoda, hogy végül a vásznon kötött ki, annyiszor megállapodhatott volna szélsőségesen változatos karrierje során: íme hát az ünnepi lista arról, hogy mi minden lehetett volna a közönség kedvence, de nem lett szerencsére – legalábbis véglegesen vagy kizárólagos jelleggel.

Sportoló

Nem véletlen, hogy Farkas szerepéhez olyan nagyra tudta gyúrni magát Hugh Jackman, ugyanis a sport iránt azóta rajong, amióta az eszét tudja. Középiskolás korában rögbizett, krikettezett, próbálkozott magasugrással és az úszócsapat tagja is volt, de a kosárlabda és a kajakozás is közel áll hozzá. Valószínűleg nagyon szimpatikus és példamutató figura, és ami még fontosabb, boldog ember lenne olimpikonként is, de mi azért jobban örülünk neki, hogy a színészetet választotta.

Hugh és fia Maximillian fociznak (Fotó: Profimedia)
Hugh és fia Maximillian fociznak (Fotó: Profimedia)

Partibohóc

Ezt mondjuk valószínűleg ő sem tartotta élete hivatásának, de hát sokakról elmondható, hogy így vannak a munkájukkal, és mégis megragadnak benne egészen a nyugdíjig. Egyébként ha gimis osztálytársain múlik, akik nem hittek a tehetségében, talán Hugh Jackman is így végzi, de szerencsére nem ők döntöttek, így ma már nevetve mutogathatja régi jelmezes fotóját, és mesélhet róla, hogy a születésnapi gyerekzsúrok világában egyáltalán nem számított sztárnak: “Én voltam Coco, a bohóc, és egyetlen bűvésztrükköt sem tudtam. Emlékszem, egyszer egy zsúron felállt egy hatéves gyerek, és közölte, hogy »anya, ez a bohóc rettenetes, egyetlen mutatványt sem tud«. Teljesen igaza volt.”

Hugh a partibohóc (Fotó: Profimedia)
Hugh a partibohóc (Fotó: Profimedia)

Tornatanár

Fiatal felnőtt korára sportolói álmairól valószínűleg már letett, de a testmozgástól még nem szakadt el teljesen a Budapestet bevallottan imádó Hugh Jackman, ugyanis egy rövid ideig tornatanár is volt. Személyiségét ismerve valószínűleg nem az üvöltözve őrmesterkedő típusba tartozott, és minden bizonnyal rengeteg gyerekkel szerettette volna meg az egészséges életmódot, de azért életének ez a fejezete is jobb helyen van a vele kapcsolatos anekdoták között. Onnan viszont természetesen nem hiányozhat, főleg azóta, hogy riporter lett egyik volt diákjából, ő pedig egy villáminterjú során fel is ismerte. 

Zenész

Hugh Jackman a nők nagy része mellett minden különóra-mániás szülő álma is, tudniillik nemcsak féltucat sportágat művelt, hanem egy sor hangszeren is játszik: elboldogul gitárral és hegedűvel a kezében, valamint a zongoránál ülve is. Rocksztárnak mondjuk már egyáltalán nem lenne rossz, de azért az X-Menben és a Nyomorultakban játszott szerepeiért akkor is kár lenne.

Rossz bohócból világsztár – 48 éves Hugh Jackman

Ausztrál filmek és sorozatok hőse

Mint megannyi Amerikától távol született híresség, Hugh Jackman is egész szép karriert futott be hazájában, mielőtt betört volna Hollywoodba: egy rakás filmben és sorozatban szerepelt sikerrel odahaza, sőt imádott feleségét, Deborra-Lee Furnesst is egy forgatáson ismerte meg. Minthogy azonban bizonyítottan alkalmas az egész világ elszórakoztatására is, nemcsak számára nagy szerencse, hogy nem maradt meg az ausztrálok kedvencének.

Rossz bohócból világsztár – 48 éves Hugh Jackman

Musicalszínész

Hangszeres tudásán túl Hugh Jackman – mily meglepő – még énekesnek is remek, és ezt a tehetségét a mai napig rendszeresen használja is, mégpedig nagy léptékben, ugyanis nemcsak hébe-hóba, ad hoc jelleggel fakad dalra, hanem musicalszerepeket vállal a Broadwayn és más neves színpadokon. Ne is hagyja abba, sőt láthassák minél többen élőben, de azért nyugodtan el lehet rebegni egy hozsánnát azért is, hogy nem kizárólag azoknak a kiváltsága élvezni a játékát, akik eljárhatnak a szóban forgó színházakba, nem?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top