Sztárok

Vágó István nagypapa lesz

Márciusban születik Vágó István unokája. Az ismert tévés, a család többi tagjával együtt, már nagyon várja a kicsi érkezését. Még a cigit is letette miatta.

Vágó István fia, Péter és felesége, Emese márciusra várja első gyermekét. A házaspár már nagyon készül a pici fogadására, ahogy a nagyszülők is. “Egy barátom babavárójára készültünk éppen, amikor megtudtuk, hogy Emese babát vár. Nagyon boldogok voltunk mind a ketten, főleg amikor pár nappal később az orvos is megerősítette a jó hírt. Szóval igen, márciusban megszületik az első gyermekünk – mesélte Péter, aki a nagyszülők örömére is kitért. – Emese szülei sírva fakadtak, de apuéknál is nagy volt a boldogság. Olyannyira, hogy apu például, amióta tudja, hogy Emese babát vár, nem gyújt rá, amikor ott vagyunk, ami valljuk be, tőle hatalmas dolog.” 

Vágó István nagypapa lesz

A Blikk felkereste Vágó Istvánt is. “Hatalmas boldogság volt, amikor megtudtam, hogy unokám születik! A feleségem azóta letöltött egy applikációt is, amelynek segítségével napról napra figyelemmel követhetjük, hogy fejlődik a kicsi – mondta Vágó István.Én majd csak akkor fogok rá felügyelni, ha már tud beszélni. De már most nagyon várom, hogy feltegye a sok kérdést, és mindenre megtanítsam. Bár attól tartok, inkább ő fog majd engem oktatni a világról, ha eljön az idő.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top