Sztárok

Mariah Carey nem vett fel melltartót

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, látszik is minden. Mariah Carey régen pont annyira takarta a dekoltázsát, mint amennyire most a komplett világgal megosztja.

Mariah Carey bármit is tesz az utóbbi években (leszámítva, hogy ikreket szült és gyereket nevel), az mindenképpen figyelemfelkeltőbb annál, mint amit a karrierje kezdetén, a kilencvenes évek hajnalán tett. Egy kis emlékeztető:

Fentebb látszik, hogy Carey-t a menedzserei amolyan szerény, “a lány a szomszédból” kategóriába skatulyázták, de idővel az énekesnő kitört ebből a szerepből, és belebújt a “megközelíthetetlen díva” karakterébe. Hatalmas melleket csináltatott, ajkat töltetett, a saját szemszögéből nézve: kívülről rendbe rakatta magát.

Eközben volt öltöztetői, sminkesei, alkalmazottai rendre elmondták (miután Carey kitette őket az állásukból), hogy képtelenség vele együttműködni, és hogy úgy viselkedik, mint egy diktátor, de abból is a rosszabbik fajta. Ekkor már ilyen klipeket gyártatott magának, mint ez itt lentebb. Hol van már a Vision of Love ártatlansága?

Carey 2008-ban ment hozzá Nick Cannonhoz, 2011 áprilisában pedig megszülte ikreit, Monroe-t és Moroccant, majd 2014 decemberében Cannonnal beadták a válókeresetet. Az utóbbi egy évben James Packer (háromgyermekes apukával és) milliárdoscsemetével randevúzik, sőt a férfi idén januárban el is jegyezte őt. Mennek mindenhova, élik fényűző életüket, Carey pedig közben néha kevés szövetből varrt ruhát vesz fel, például ilyet. A melltartó meg smafu. 

????

Mariah Carey (@mariahcarey) által közzétett fénykép,

Egyéb érdekességek Mariah Carey-ről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top