Sztárok

Tolvai Reni ellentmondásba keveredett a bíróság előtt

Tanúként hallgatta meg a bíróság Tolvai Renit szerelme, Kállay-Saunders András verekedési ügyében, az énekesnő saját vallomásával is ellentmondásba került – írja a Bors.

Míg Kállay-Saunders András június végén úgy nyilatkozott a bíróságon, hogy Tolvai Reni a barátnője, nem az élettársa, az énekesnő most határozottan kijelentette: együtt élnek – írja a Bors. “Valaki a földre került, de nem tudnám megmondani, ki volt az. Rúgást én nem láttam. Arra nem emlékszem, hogy maradt-e a földön ott valaki” – mondta a nemrég tangában villantó Tolvai Reni. A bíró kérdésére ráadásul a sértettek felé fordulva kijelentette: nem ismeri fel őket. Később mégis határozottan azt mondta, hogy közülük vezettek ki valakit a szórakozóhelyről, aki bent balhézott. “Hat éve vagyunk együtt. Nincs még gyűrűm, én nem tervezhetem, nem mondhatom neki, hogy vegyél nekem gyűrűt. Ő tudja majd, mikor jön el a pillanat. Én még babát sem tervezek, nem szeretném, és az esküvő­vel ugyanígy vagyunk. Nem tervezünk még ilyeneket” – mondta Tolvai Reni.

 

Tolvai Reni ellentmondásba keveredett a bíróság előtt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top