Sztárok

Kovácsovics Fruzsinát nem láttad még olyannak, mint a Kicsi Óriásokban

Cukik is meg tehetségesek is, de azért nem angyalok. Kovácsovics Fruzsina éppen ezért egy egészen új arcát is megmutatta a Kicsi Óriásokban. Szóval, ő sem mindig az a csupa mosoly lány.

Nagy lesz a tét a Kicsi Óriások szombati adásában, hiszen a legkevesebb pontot gyűjtő csapatnak már búcsúznia kell majd egy időre a műsortól. A gyerekek éppen ezért teljes erőbedobással készülnek a következő produkciójukra. Kovácsovics Fruzsina a Kisördögök csapatkapitánya, akit eddig “csupamosolynak” gondoltunk, most megmutatta a szigorú arcát is. 

Kovácsovics Fruzsinát nem láttad még olyannak, mint a Kicsi Óriásokban

Csapatkapitányként vegyes érzelmei vannak, de Kovácsovics Fruzsina – aki óvónőként is dolgozik – jól meg tudja szabni a határokat. “Kicsit vegyes érzelmek vannak bennem magamat illetően, hiszen hol szigorú vagyok, hol pedig nagyon engedékeny a gyerekekkel. De nagyjából azért sikerül megtalálnom az egyensúlyt, hogy mikor vagyok a haverjuk, és mikor kell szigorúnak lennem.”

Kovácsovics Fruzsinát nem láttad még olyannak, mint a Kicsi Óriásokban

Látszik, hogy benne is van versenyszellem, és komolyan veszi a feladatát. A Kicsi Óriások versenyzőiből ki akarja hozni a maximumot. “Amikor például a próbán nagyon kéne koncentrálni, mert kevés az idő, de azt látom, hogy szétszórtak a gyerekek, elbohóckodják a feladatot, akkor szigorú vagyok. Ilyenkor előveszem a határozott hangomat, és úgy beszélek hozzájuk, emlékeztetem őket arra, hogy miért vagyunk itt, és mire kell koncentrálni. Ez eddig mindig bevált.”

Kovácsovics Fruzsinát nem láttad még olyannak, mint a Kicsi Óriásokban

De azért a játékra is marad idejük a Kicsi Óriások Akadémiáján, ahogy az ezeken a képeken is látszik. Mohamed Fatima, aki a Kicsi Óriásokban lép színpadra szombaton, sokat gyakorolt a gyerekekkel, és sokat beszélgettek

Kovácsovics Fruzsinát nem láttad még olyannak, mint a Kicsi Óriásokban

Nem tudom, emlékszel-e még a székfoglalós játékra, de ez a Kicsi Óriások kedvenc időtöltése – már amikor nincs felkészülés. 

Kovácsovics Fruzsinát nem láttad még olyannak, mint a Kicsi Óriásokban

De nemcsak ilyen “tiszta”, hanem maszatolós játékok is beleférnek a napba. Nina – aki Molnár Tibi csapatának, a Torpedóknak az énekese – nem aprózta el a festést, a tenyerére is jutott bőven a temperából

Kovácsovics Fruzsinát nem láttad még olyannak, mint a Kicsi Óriásokban

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top