Sztárok

II. Erzsébet olyat tett, amit már nagyon régóta nem

A brit uralkodó Katalin hercegnőnek mutatta be, hogy mire képes, ha a szükség úgy hozza.

A 90 éves Erzsébet királynő ugyanis a sofőr szerepét vállalta magára, amikor unokája, Vilmos herceg és felesége Katalin hercegné meglátogatták a Balmoral-birtokon. II. Erzsébet, aki a világháborúban autószerelőként és mentővezetőként is dolgozott, most egy terepjáró volánja mögé ülve furikázta körbe kedvenc unokamenyét (nem, nem egy fiatal rágcsálóról van szó) a birtokon.

II. Erzsébet 1945-ben
II. Erzsébet 1945-ben

A királynő testőreinek ezúttal meg kellett elégedniük a hátsó üléssel, őfelsége ugyanis Katalin hercegnőt ültette maga mellé, ahogy piknikezni indultak a festői birtokon.

Illetve 2016-ban
Illetve 2016-ban

A párt elkísérték gyerekeik is, a hároméves György herceg és az egyéves Charlotte hercegnő. Később Vilmos is volán mögé ült, amikor vadászni indult a hatalmas birtokon.

A testőröknek a hátsó ülésen jutott hely
A testőröknek a hátsó ülésen jutott hely

A kép érdekessége, hogy II. Erzsébet láthatóan nem csatolta be a biztonsági övét, míg Katalin hercegnő semmit sem bízott a véletlenre.

További cikkek II. Erzsébet brit királynőről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top