Sztárok

Celebek az iskolapadban: 11 híresség, akire rájött a tanulhatnék

Azt hinné az ember, hogy egy sikeres sztár karrier szempontjából már nem nagyon akarhat többet az élettől. Kivételek azonban itt is vannak: Eva Longoriától Liptai Claudiáig rengeteg celeb ült vissza az iskolapadba már híresen, hogy valami újat tanuljanak.

Még nyár elején érkezett a nagy hír, hogy fordulatos karrierjében új fejezetet nyitva vízi mentőnek áll Berki Krisztián, amihez természetesen a szükséges tanfolyamokat is elvégzi. A vállalás szép és nemes volt, ráadásul hazánk első számú élő polihisztora egy meglepően komolynak mondható hagyomány képviselőjévé is vált vele, ugyanis sem Magyarországon, sem külföldön nem ritka, hogy egy híresség tanulásra adja a fejét, miután befutott. Lássuk hát az elitliga néhány prominens alakját.

Eva Longoria

Azt hinné az ember, hogy a Született feleségek egyik főszerepe teljes embert kívánt, és ez talán így is van, de a boldogító igeneket is halmozó Eva Longoriának még befért mellé az is, hogy 2013-ban mesterszakos diplomát szerezzen a Kaliforniai Állami Egyetem latin-amerikai kultúrával foglalkozó chicano/chicana szakán.

Eva Longoria és tanára úton az egyetem felé
Eva Longoria és tanára úton az egyetem felé

James Franco

Már akkor is világhírű színész volt, amikor 2008-ban megszerezte az alapszakos diplomáját a UCLA-n, de ez még semmi: három évvel később írói mesterkurzusba kezdett a Columbián, és közben eljárt a Brooklyn College kreatívírás-óráira is, mindezt pedig a New York-i Egyetem filmkészítői szakával spékelte meg. Lenyugodnia természetesen azóta sem sikerült: per pillanat épp doktorandusz a Yale angol tanszékén.

James Franco (Fotó: Profimedia)
James Franco (Fotó: Profimedia)

Erdélyi Mónika

Hazánkból ezen a vonalon alighanem a műsorvezetőnő viszi a prímet: noha már 1994-ben lediplomázott a Külkereskedelmi Főiskolán, tévés karrierje első felvonása után minden gond nélkül elment cukrászatot tanulni (többek közt Hollandiába is), valamint elvégzett egy coachtanfolyamot, és hogy a lendület ne vesszen el, ezt követően még egy posztgraduális mediátorképzésbe is belevágott.

Erdélyi Mónika (Fotó: TV2)
Erdélyi Mónika (Fotó: TV2)

Emma Watson

Ő az egyik leghíresebb egyetemista sztár: már a vége felé járt a Harry Potter-sorozat, amikor elment angolt hallgatni a Brown Egyetemre, és bár a tervezettnél kicsit hosszabbra nyúlt a dolog (minthogy szerencsére a színészkedésről sem mondott le), 2014-ben meg is szerezte a diplomáját. Közben pedig a rend kedvéért egy jógaoktatói kurzust is teljesített, csak hogy a való életben is hű maradjon az eminens Hermione szerepéhez.

Emma Watson a diplomaosztóján (Fotó: Profimedia)
Emma Watson a diplomaosztóján (Fotó: Profimedia)

Steven Spielberg

Nem csak a húszéveseké a világ! Steven Spielberg 55 évesen, E. T.-n, Indiana Joneson, a Schindler listáján, a Jurassic Parkon és Ryan közlegényen túl, 2001-ben írta meg a diplomája megszerzéséhez szükséges utolsó dolgozatot a Kaliforniai Állami Egyetemen. Mindössze 37 évre volt szüksége, hogy befejezze a sulit.

Steven Spielberg a Harvardon tartott beszéde után (Fotó: Profimedia)
Steven Spielberg a Harvardon tartott beszéde után (Fotó: Profimedia)

Brian May

Neki a doktori cím megszerzése telt pontosan ugyanannyi időbe, azaz 37 évbe, mint Steven Spielbergnek a diploma: 1970-ben kezdte a programot, és 2007-ben, 60 évesen adta le a félbehagyott asztrofizikai disszertációját. Persze ha hozzávesszük, hogy közben a Queen gitárosaként rocktörténelmet írogatott meglehetősen komoly eredményekkel, igazán nem róhatjuk fel neki a dolgot.

Brian May (Fotó: Profimedia)
Brian May (Fotó: Profimedia)

Liptai Claudia

Úgy tűnik, a magyar celebek valamiért vonzódnak a cukrászathoz: Erdélyi Mónikához hasonlóan Liptai Claudia is letette a vizsgát, méghozzá jeles minősítéssel, amivel talán még saját magát is meglepte a 43 éves sztár.

Liptai Claudia műsorvezető az Édes Napok édességfesztiválon (Fotó: Toroczkay Csaba)
Claudia az Édes Napok édességfesztiválon (Fotó: Toroczkay Csaba)

Shaquille O’Neal

Már rég a Los Angeles Lakers sztárjátékosa volt, amikor 2000-ben úgy döntött, hogy végre van ideje befejezni üzleti tanulmányait a Louisianai Állami Egyetem alapszakán, és bár ekkor még 11 évnyi sportkarrier és három NBA-bajnoki cím állt előtte, nem is érte be ennyivel: a BA-diploma után 2005-ben a mesterszakot is elvégezte, egy évvel visszavonulása után, 2012-ben pedig le is doktorált pedagógiából.

Shaq a diplomaosztóján
Shaq a diplomaosztóján (Fotó: Profimedia)

Natalie Portman

Már az érettségit is a Csillagok háborúja-saga első részének forgatása után tette le (a premieren épp emiatt ott sem volt), aztán még egyetemre is ment: 2003-ban végzett a Harvard pszichológia szakán. Nem mellesleg két tudományos cikket is jegyez társszerzőként.

Natalie Portman a Harvardon (Fotó: Profimedia)
Natalie Portman a Harvardon (Fotó: Profimedia)

Duff McKagan

A Guns N’ Roses basszusgitárosa annak idején a középiskolából is kimaradt, 30 évesen, dollármilliomosként azonban rájött a tanulhatnék, és egészen az egyetemig jutott. Az üzleti tanulmányokat folytató rocksztár nemrég magyarul is megjelent önéletrajzának egyik legszebb epizódja, amikor leírja, hogyan jelentkezett vizsgára egy dél-amerikai turné közepén – miközben a szállodai szobája ablaka alatt éppen ezrek skandálták a nevét, ő a tanárát hívta Skype-on, aki a bemutatkozását követően visszakérdezett: “Elnézést, Duff kicsoda?”

Duff McKagan (fotó: Profimedia)
Duff McKagan (fotó: Profimedia)

Tyra Banks

Kevés dolog ironikusabb annál, hogy sokan csak mint különleges szépségű nőt ismerik a pár éve Abodi Dóra kreációjában domborító Tyra Bankset, ugyanis modellkarrierje mellett színészkedik, énekel, tévézik, ráadásul üzletasszonyként is sikeres. Sőt könyvet is írt, ami nem mellesleg felkerült a New York Times bestseller-listájának élére. És mintha ez még nem lenne elég, menet közben arra sem volt rest, hogy 2012-ben beiratkozzon egy menedzserkurzusra a Harvardon. Bár ha azt nézzük, hogy jelenleg már a Stanfordon tanít, ez is mellékes.

Tyra Banks és a Harvard üzleti diplomája
Tyra Banks és a Harvard üzleti diplomája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top