Sztárok

Nyerő Páros: Peller Anna összeomlott

Peller Anna teljesen kiborult a kislánya miatt a Nyerő Párosban.

Peller Anna kifejezetten aggódó, rettegő anyukának tartja magát. Ez valóban így van, a Nyerő Páros műsorában már a harmadik napon összeomlott a kislánya miatt. Annabellára a verseny ideje alatt a nagyszülők vigyáznak, a színésznő mégis nagyon aggódik. Eredetileg azért vette elő a kislánya fényképalbumát, hogy megnyugodjon, de pont az ellenkezőjét érte el vele, zokogásban tört ki.

 “Mikike, a férjem van otthon gyesen a két és fél éves Annabellával, így ha távol is vagyok tőle, vagy dolgozom, mindig tu­dok róla, ha csak öt perc szünetem van, egyből őket hívom. Egyszer voltam már ennél hosszabb ideig – egészen pontosan öt napig – távol tőle, amikor tavaly nyáron Szegeden játszottam, de mindig nyugalommal töltött el a tudat, hogy rájuk csöröghetek és ők is elérnek, ha baj van. Most viszont nincsen nálunk a telefon, esténként húsz percre kapjuk meg maximum. Attól is volt ilyen erős a kétségbeesésem, mert nem tudhatom, hogy most meddig nem találkozunk. Lehet, hogy következőnek mi esünk ki, de lehet, hogy hetekig nem látom a kislányom” – mondta Peller Anna, akit a férje próbált vigasztalni. Pedig Miki szintén ideges lehet, hiszen ő mindössze egy napot volt eddig távol a kislánytól – írja a Bors.

Nyerő Páros: Peller Anna összeomlott

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top