Sztárok

Sharon Stone fél, mert zaklatják

Halálosan megfenyegette egy férfi, aki anno távoltartási végzést kapott, mert zaklatta őt, sőt később börtönbe is került. Sharon Stone joggal fél, és félti gyermekei életét is.

Hamarosan szabadlábra helyezik azt a bizonyos Philip Barnest, aki anno sorozatosan zaklatta Sharon Stone-t, sőt az utóbbi öt évben is leveleket küldött neki a rács mögül. Stone az ügyvédjén keresztül kérte a bíróságot, hogy Barnest tartsák továbbra is hűvösön, és mellékelt egy levelet is az iratok közé, amit a férfi írt neki – ebből idézett a TMZ. “Tizenegy feleségen vagyok túl, és tizennyolc gyereken… most pedig neked kéne a vacsoraasztal túlsó felén ülnöd…”

A színésznő egy 2014 decemberi levelet is csatolt, ebben a férfi gyémántokat és pénzt követel tőle és egy hangtompítót. A lap arról nem ír, hogy Stone kérelmével foglalkozik-e a bíróság.

Ezt a családot pécézte ki magának Barnes. Fotó: Sharon Stone Instagram
Ezt a családot pécézte ki magának Barnes – fotó: Sharon Stone, Instagram

A színésznő 2011-ben elérte, hogy Barnes 200 méteren belül meg sem közelíthette őt, de a távoltartási végzés 2013-ban lejárt. Mondjuk, a férfi akkor már rács mögött volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top