Sztárok

Megvan, hol folytatja Hajdú Péter

Sőt az is kiderült, hogy melyik műsorát éleszti fel. Hajdú Péter egy olyan csatornához szerződött, ahol anno képernyős volt.

Augusztus 27-én kiderült, hogy a TV2 nem adott újabb esélyt, így Hajdú Péter műsora, a Showtime véget ér. A producer-műsorvezető viszont nem az a típus, aki ennyitől hátat fordítana a képernyőnek, és a Blikk információi szerint rábólintott az ATV ajánlatára, ahol egy régi műsorát, a Frizbit indítja újra.

“A hír igaz, visszatérek az ATV-hez” – erősítette meg az információt a lapnak Hajdú Péter, és azt is elmondta, hogy továbbra is nézője marad a TV2-nek, illetve nem érez csalódottságot, mert folytathatja tévés karrierjét. A Facebookon már kevésbé “szerényen” fogalmazott, és a következőt posztolta:

A győztesek nem adják fel, mert akik feladják, soha nem győznek.

A Blikk szerint Hajdú kiemelkedő gázsit kap az ATV-től, melyet Németh S. Szilárd, a csatorna hírigazgatója is megerősített, konkrét összeget viszont nem árult el. “Nem igazoltunk zsákbamacskát” – jegyezte meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top