Sztárok

Kommandósok vitték el a Star Academy énekesének apját

A Star Academy versenyzőjének, Illés Adriánnak apa nélkül kellett felnőnie.

A Star Acedemy énekese, Illés Adrián 19 éves, és nemrég kapta vissza az édesapját. Magyar édesanyja és koszovói albán apja Ausztriában éltek, de nem sokáig lehettek együtt. “A szüleim Salzburgban találkoztak, de nem sokkal azután, hogy megszülettem, kiderültek apám kis stiklijei, kitoloncolták az országból és az egész unióból. Kommandósok jöttek érte, mindössze egy órája volt elköszönni a családjától. Anyám érthetően kiborult, hogy elszakították a nagy szerelmétől. Apám később mesélte, hogy egy szál pizsamában tették ki a koszovói határon: menjen, amerre lát – mesélte a Blikknek a Star Academy énekese. – Nem sokkal később anyuval visszaköltöztünk Magyarországra, de nem sokat javult a helyzetünk, a lelki gondjai ugyanis hamar testi bajokban jelentkeztek, nagyon sokszor volt beteg, daganatokkal műtötték, de mára szerencsére minden rendben.”

Ezek után a fiú édesanyja megpróbálta elintézni, hogy Magyarországon egyesüljön a család, ám kitört a délszláv háború, és az apát behívták katonának. Később kiderült, taposóaknára lépett, és a lába ugyan megmaradt, de csúnyán megsérült. Adrián valójában már fiatal felnőtt volt, amikor visszakapta az édesapját. “Egyszer két hetet, idén nyáron pedig egy hetet töltöttünk együtt, de meg kell mondjam, a kezdeti bizonytalanság után gyorsan egymásra találtunk. Nagyon hasonlítunk, és rögtön kialakult egy igazi, mély apa-fiú kapcsolat” – mondta el Illés Adrián, akinek időközben testvérei is lettek, ugyanis az apjának 5 gyermeke született, amíg Koszovóban élt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top