Sztárok

Durván megverték Damu Edinát

Egy érdi férfitől kaphatta a monoklit, akinek tartozik. Damu Edina azóta kórházba is került.

Hatalmas monokli van Damu Edina szeme alatt, amiről a Blikk képet is közölt. “Egy helybéli ütött meg, mert tartozom neki egy kis pénzzel. A monoklin kívül enyhe agyrázkódásom is van, ráadásul lehet, hogy az ütés miatt a tüdőm is bevizesedik. Adott az orvos beutalót a kórházba, de szédülök, és hatalmas fájdalmaim vannak, így nem tudtam elmenni a kivizsgálásokra”mondta el Damu Edina, aki azzal hitegeti magát, hogy hamarosan hozzá kerül a kislánya, akit két hónapja nem is látott, csak képen. Mint elmondta, munkát is vállalt, hogy ki tudja alakítani a gyerekszobát. “Állást kaptam egy budapesti pékségben, oda járok majd fel busszal. Úgy volt, hogy pár nap múlva kezdek, de így, monoklival nem lehet a pult mögé állni. Nemrég pedig takarítani kezdtem egy érdi ismerősömnél, ha elégedett lesz a munkámmal, akkor több családtagja is felbérel majd” – mondta Edina, aki a szomszédok szerint sajnos még mindig iszik.

A lap úgy értesült, hogy nem sokkal azután, hogy interjút adott, be is került a kórházba.

Durván megverték Damu Edinát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top