Sztárok

Fenevad érkezik a Szigetre: Rihanna legbestiálisabb pillanatai

Rihanna az elmúlt bő tíz évben játszi könnyedséggel igazolt a pop nagyragadozói közé. Az idei Sziget legnagyobb sztárja azonban nem csak énekesnői minőségében és nem is csak a színpadon tud bestiális lenni.

“Az a Rihanna lány, az egy fenevad”Beyoncé annak idején így foglalta össze a véleményét, miután megnézte egy élő bemutatkozó fellépésen, hogy kit szerződtetett a férje, Jay-Z az akkoriban éppen általa vezetett Def Jam lemezkiadóhoz. Igaza volt: a 16 esztendős barbadosi kislány az azóta eltelt tizenkét évben korunk legnagyobb popsztárjává vált, és maradéktalanul rászolgált a titulusra, sőt valószínűleg jócskán felülmúlta azt is, amit az egyébként igen lényeglátó díva gondolt róla. A szigetes Rihanna-koncert kapcsán kilenc olyan pillanatot idézünk fel a sztár karrierjéből, amikor a fenevad nem (csak) zenei értelemben bújt elő belőle.

Egy férfi eszét veszti

A Maroon 5 frontemberének, Adam Levine-nek minden oka megvan rá, hogy magabiztosan mozogjon bármiféle női társaságban. Na hát ezt az igencsak indokolt önbizalmat rombolja porig az alábbi videó hetvenedik másodpercében Rihanna.

Két férfi veszti eszét egyszerre

Persze még mindig jobb, ha Adam Levine macsóságát rombolgatja Rihanna, mint ha két macsó rombol le egy éjszakai szórakozóhelyet Rihanna miatt. 2012 júniusában egy New York-i klubban, Chris Brown és Drake nem tudtak megállapodni, melyikük is érdemli mindannyiunk kedvenc fenevadát.

Chris Brown és Drake
Chris Brown és Drake

Rihanna eszét veszti egy férfi miatt

Állt ugyanakkor a másik térfélen is Rihanna ebben a sztoriban, és abban sem akadt sok köszönet. Volt ugyanis idő, amikor ő és Karrueche Tran torzsalkodtak Chris Brown miatt, és a Sziget sztárja az alábbi képet találta posztolni egy csomag rizskekszről, amivel egyértelműen Tran vietnami származásán akart gúnyolódni. A kísérőszöveget (“Ima make you my bitch”) inkább le sem fordítjuk, ahogy azon sem mélázunk, hogy egyáltalán mit akart még az énekestől, miután az kezet emelt rá (főleg nem feszegetjük a kérdést annak fényében, hogy nem sokkal később megjött a hír: Rihanna és Chris Brown szakítottak).

Ima make u my bitch

badgalriri (@badgalriri) által közzétett fénykép,

 

A lenge öltözék kiveri a biztosítékot

2010-ben Rihanna történelmet írt Christina Aguilera segítségével: a brit X-Factor döntőjében olyan jól sikerültek a vendégszerepléseik, hogy a helyi médiafelügyelethez több mint ezer panasz érkezett lenge ruházatuk miatt. Végül még egy rendelkezés is született róla, hogy este kilenc előtt a sztárok csak rendesen felöltözve állhatnak a kamerák elé – szép munka.

A még lengébb öltözék újabb biztosítékot ver ki

Pedig a németek vb-góljait is mellvillantással ünneplő Rihanna az X-Factorban önmagához képest nyakig be volt gombolkozva – bizonyítja ezt az is, hogy neki még az Instagramnál is sikerült kihúznia a gyufát, ahol jóval magasabban van az ingerküszöb. A kellő hatást egy sor félmeztelen fotóval érte el, a büntetése pedig az volt, hogy fél évre megszűnt a fiókja az oldalon. A reakció? Gyorsan lecserélte az avatarját a Twitteren egy félmeztelen képre.

Fenevad érkezik a Szigetre: Rihanna legbestiálisabb pillanatai

Minden öltözékek leglengébbike minden biztosítékot kiver

Aztán pedig a biztonság kedvéért megmutatta élőben is, hogy milyen az, amikor Rihanna tényleg szinte pucér. A CFDA díjátadón viselt átlátszó ruhájával alighanem csúcsra is jutott ezen a téren – ha futtatunk egy képkeresést a nevére, láthatjuk, hogy az internet nem nagyon tudja túltenni magát a dolgon azóta sem.

Fenevad érkezik a Szigetre: Rihanna legbestiálisabb pillanatai

Szóban is erős

Rihannánál a “mondjam vagy mutassam” nem létező kérdés, ő a biztonság kedvéért egyszerre utazik mindkét műfajban. Térjünk is át a mutogatós vonalról a megmondósra, a szó az énekesnőé: “Szuper móka alávetett szerepet játszani a hálószobában. Szeretem, ha elfenekelnek. Az is klassz, ha kikötöznek. De csak úgy jó, ha spontán marad az egész. Az ostoroktól meg a láncoktól sokszor túlgondolttá válik a dolog – meg kell állni, le kell menni az ostorért a fiókhoz. Akkor már inkább használja a kezét a pasi.”

Fenevad érkezik a Szigetre: Rihanna legbestiálisabb pillanatai

Amúgy is éljen mindenki, aki vetkőzik (legalábbis elvileg)

Rihanna nemcsak maga szereti ledobálni a ruháit: rengeteget jár sztriptízbárba is, és sosem felejt el tudósítani a látogatásairól. Más kérdés, hogy az egyik műintézményt pont emiatt zárták be, ugyanis az énekesnő plasztikus beszámolója nyomán a hatóságok is elcsábultak, és kiderítették, hogy a hely engedély nélkül működik. Nesze neked, a jóságos fenevad.

Fenevad érkezik a Szigetre: Rihanna legbestiálisabb pillanatai

Az újságírók meg elmehetnek a…

2012-ben Rihanna fantasztikus ajánlatot tett egy csapatnyi újságírónak: repülőre ülteti és magával viszi őket egy hétnapos turnéra. Nyilván nem mondott senki nemet, úgyhogy akár piszok jól is kijöhetett volna a sztoriból, ha tényleg eljófejkedik a zsurnalisztákkal mindennap egy pár órát, de ő valahol menet közben meggondolta magát, így végül komplett lejáratókampányt gründolt magának. A beszámolók szerint az egy hét folyamán mindössze kétszer jelent meg a sajtósok előtt alig néhány  percre, úgy általában pedig olyan volt (papíron) vele utazni, mint önként börtönbe vonulni. Na ezek után mondja valaki, hogy nem egy démonnal van dolgunk!

Fenevad érkezik a Szigetre: Rihanna legbestiálisabb pillanatai

Főleg annak tükrében, hogy ő tulajdonképpen tényleg megengedheti magának az ilyesmit is – sőt talán kell is ez ahhoz, hogy a színpadon a mai napig akkorát domborítson, amitől annak idején még Beyoncé is eldobta az agyát. Merthogy abban sosincs hiba – ez nemsokára a Szigeten is kiderül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top