Sztárok

Az üvöltözéstől a lecseszésig – nagyon kellemetlen sztárinterjúk

Egy sztárinterjú általában kényelmes csevegést jelent a filmsztár vagy énekes aktuális filmjéről, albumáról, sorozatáról vagy koncertjéről, ám olykor ezek a meglehetősen szabályozott keretek között zajló beszélgetések is ki tudnak zökkenni a mederből. Ezt a hét sztárinterjút még végignézni is szörnyen kellemetlen.

Jean-Claude Van Damme összeomlása az ausztrál tévében

A jó öreg JCVD nemrég netes videókapcsolaton keresztül adott interjút egy tévéstábnak. Alapból látszott rajta, hogy nincs túl jó kedvében, de amikor életében kb. ötezredszerre kellett válaszolnia arra a kérdésre, hogy milyen volt Kylie Minogue-gal dolgoznia a Street Fighterben 22 (!) éve, akkor elszakadt nála a cérna, és kifejtette, hogy már évek óta ugyanazt a néhány kérdést teszik fel neki, és azt is, hogy mennyire unja már ezeket. Elmondta azt is, hogy ő túl természetes ember ahhoz, hogy robot módra válaszolgassa meg mindig ugyanazt, így az interjú közepén fogta magát, kilépett a kamera elől, leszedte a mikrofonját és odébbállt.

Bruce Willis inkább Isztambulban lenne

A Die Hard-filmek sztárja köztudottan nehéz interjúalany, és nem az a figura, akivel az ember csak úgy elcseveg az időjárásról. Amikor az angol rádióriporter próbált tőle némi információmorzsát kicsikarni az éppen promotált filmjével, a RED 2-vel kapcsolatban, akkor Bruce Willis – akinek 10 legjobb alakítását itt nézheted meg – megjegyezte, hogy a filmkészítésnek ő igazából a készítés részét élvezi, nem pedig az eladást, amit éppen csinál az interjúk során, magyarul simán az újságíró képébe mondta, hogy rohadtul elege van az egészből, és ehhez méltó módon minden egyes szót ki kellett facsarni belőle.

Robert Downey Jr. megsértődik a túl személyes kérdéseken

Az éppen a Marvel szuperhősös filmjeit promózó Downey Jr. interjúja a Channel 4 News újságírójával, Krishnan Guru-Murthyvel egészen hagyományosan, mondhatni unalmasan indul: sok duma Vasemberről stb. Aztán úgy félúton az újságírónak sikerül belekevernie az interjúba a sztár korai zűrös éveit a börtönös ügytől kezdve egészen a drogos botrányokig, és bár a kérdéseket viszonylag finom formában teszik fel, Robert Downey Jr. – akinek a legjobb pillanatait itt gyűjtöttük össze – megjegyzi, hogy ő itt most azért van, hogy egy filmet reklámozzon. Miután a riporter nem veszi a lapot, a sztár finoman jelzi a sajtósának, hogy inkább lelépne, aki aztán gyorsan ki is menti a kellemetlen szituációból.

Quentin Tarantino kiakad, miután erőszakossággal vádolják a filmjét

Az amúgy mostanság kiegyensúlyozott és boldog Robert Downey Jr.-t kiakasztó riporternek nem az volt az első sztárkiakasztása, ugyanis már Quentin Tarantinóval is megcsinálta ezt, amikor a rendező a Django elszabadult reklámozta. Ez az interjú is normálisan indul, aztán amikor Guru-Murthy túlságosan feszegetni kezdi a rendező filmjeinek erőszakosságát, Tarantino bedühödik, és megtagadja a választ. Még egy kisebb ordítozós szakaszt is sikerül produkálnia, viszont Downey Jr.-ral ellentétben neki esze ágában sincs kimenekülni az interjúról, és amikor az újságíró más témára tereli a szót, a beszélgetés pikk-pakk visszatér normális mederbe, mintha mi sem történt volna.

Samuel L. Jackson rászáll a műsorvezetőre, miután az összekeveri őt Laurence Fishburne-nel

Samuel L. Jackson karrierjét végigkíséri, hogy időnként összekeverik őt Laurence Fishburne-nel. Annak idején a Ponyvaregénybeli szerepét is úgy kapta meg, hogy a casting beszélgetés előtt egy asszisztens a folyosón összekeverte őt a Mátrix-filmek sztárjával, így a szobába annyira dühösen érkezett meg, hogy ez tette igazán hitelessé az alakítását. A Robotzsaru kapcsán a KTLA tévének adott sztárinterjút a szuperhősfilmekből is ismert színész, amikor a műsorvezető egy olyan reklámra kérdezett rá, amiben nem is ő, hanem Laurence Fishburne játszott, és innentől elszabadult a pokol. A riporter szerette volna más irányba terelni a beszélgetést, de Jackson nem engedte és addig égette a fickót élő adásban, míg végül elsüllyedt szégyenében.

“Az is egy fekete fickó, aki a jegyeket veszi el tőled egy stadionban, az is egy fekete fickó, aki a tévédet szereli, de egyik fekete sem én vagyok, ahogy nem vagyok Laurence Fishburne és nem vagyok Morgan Freeman sem. Ha pedig majd fehér fickókkal készítesz interjút, készülj fel alaposan, nehogy összekeverd őket más fehér fickókkal, mert kínos lenne.”

Nicki Minaj lecseszi a műsorvezetőket, amiért nem készültek fel

Egy jó hangulatú rádiós beszélgetésnek indul, ám amikor a 18. perc környékén kiderült, hogy egyik műsorvezető se nézte meg az énekesnőnek azt klipjét, amiről kérdezték, Minaj eléggé kiakadt azon, hogy nem végezték el a házi feladatukat, ráadásul csak egy négyperces klipről volt szó, nem egy kétórás filmről. Ezután egy hosszú kioktatást kaptak a műsorvezetők arról, hogy mi az a minimum háttérmunka, amit egy interjú előtt el kell végezniük, és lássuk be, jogos volt a fejmosás.

Cara Delevingne találkozása a bunkó műsorvezetőkkel

A szupermodellből lett színésznő, Cara Delevingne tavaly a Papírvárosok című filmjét próbálta népszerűsíteni a CBS Sacramento reggeli műsorában, amikor egymás után egy rakás bosszantó és alázó kérdéssel került szembe. Kapásból azt feltételezték róla, hogy nem olvasta a könyvet, ami alapján a filmje készült, utána pedig a szemére vetették, hogy nem elég lelkes az interjú során. Delevingne próbálta az egészet némi szarkazmussal kezelni, de a három műsorvezető mintha kifejezetten élvezte volna, hogy beleköthet a színésznőbe.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top