Sztárok

Marik Péter megérezhette közelgő halálát

Marik Péter özvegye nemrég áldását adta rá, hogy a színészt az első felesége, Németh Marika mellé temessék.

Marik Péter a Budapesti Operettszínház debreceni fellépése közben kapott szívrohamot július 6-án. Akkor sikerült újraéleszteni, és a debreceni kórházba szállították. “Kómában volt, és nem is tért magához. Bár a lélegeztetőgépről már levették, a szíve rendben volt, az agyi működése nem jött vissza. Végül leállt a szíve” –mondta el a Blikknek Lőrinczy­ György, a Budapesti Operettszínház igazgatója, aki fájó szívvel emlékszik az utolsó munkájára Marik Péterrel: “A Csárdáskirálynő próbája volt az utolsó, hogy színpadra állhatott. Nem volt elvárás, hogy a színészek komplett jelmezben legyenek, Péter mégis így tett.”

Marik Péter megérezhette közelgő halálát

A színész gyakran hangoztatta, addig akar élni, amíg dolgozhat. Mint utólag kiderült, az orvosai közölték vele, szívműtétre lenne szüksége, de halogatta. Mintha érezte volna a veszélyt, a feleségével beszélt a temetésről, és érzelmes búcsút vett tőle.

“Az özvegye azt mesélte, amikor Péter elutazott Debrecenbe, olyan érzelmesen köszönt el tőle, mintha örökre búcsúzott volna. Ráadásul a debreceni Csárdáskirálynő előtt pár nappal felesége, Anett engedélyét kérte, hogy ha úgy adódik, az első felesége, Németh Marika mellé temessék” – mondta az igazgató. Marik Pétert a színház saját halottjának tekinti, a temetését már szervezik.

A színészt rengetegen gyászolják. A gyászhír alá tömérdek részvétnyilvánítás érkezett a kollégáitól és a rajongóitól. Mindenkit sokkolt az elvesztése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top