Sztárok

Nádai Anikó nem akar több gyereket

A Való Világ következő szériájának háziasszonya nem szeretné még egyszer átélni a szülés kínjait és az oda vezető utat.

Mióta kisfia, Patrik megszületett, Anikó nem is lehetne boldogabb. Kisfiával lett kerek számára a világ, ennek ellenére több gyermeket nem szeretne. A Való Világ új szériájának háziasszonya, aki egy évvel a szülés után mindössze 46 kiló, a Borsnak elárulta, pontosan tudja, hogy párja nagyon vágyik egy kislányra, de egyelőre nem érzi magát késznek arra, hogy újra belevágjon a gyermekvállalásba.

“Több oka van, ez nem könnyű. Patrik még csak most lesz egyéves, így élénken él bennem a szülés élménye, ahogyan természetes úton világra hoztam ezt a kis fiúcskát. Már a szülés kínjai és az oda vezető folyamat is olyan, amit soha többé nem szeretnék átélni.”

Anikó úgy véli, a terhesség valójában nem más, mint kilenc hónapnyi aggodalom. “Elképzelni sem tudom, hogy azok az édesanyák, akiknek a gyermeke betegen jön a világra, hogyan élik túl a mindennapokat” – mondja, majd hozzáteszi, főleg a nyugtalanság miatt döntött úgy, hogy Patrik egyke marad.

Olvass még többet Anikóról az NLCafé oldalán:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top