Sztárok

Iszak Eszter formás feneke megnyugtató látvány

Megkezdte a vakációját Iszak Eszti, és nem is akármilyen képpel tudatta, micsoda helyen tölti a szabadságát.

Nehéz a tájra figyelni, amikor ilyen rikító fürdőruhában áll a képen Iszak Eszti. Persze, női szemmel mondom ezt, de a férfi kollégák sem a tengert vették észre először.

Mondjuk, az nem újdonság, hogy a műsorvezető remekül néz ki. Nemrég különböző fesztiválokon már láthattuk apró sortokban is, és ha valaki, hát ő biztosan megengedheti ezt magának.

Hogy hirtelen csak két minivideót mutassunk Iszak Esztiről.

Korábban már elmondta: “Hála Istennek, jó testi adottságokat örököltem, de bevallom, nem mindig jut időm arra, hogy rendszeresen étkezzek, mert hát elég rohanós, stresszes életet élek.”

Még mérleget sem tart otthon, de hát nincs is rá szüksége, pedig saját állítása szerint sokat eszik, akár egy nagy tál tésztát és pizzát is befal esténként, ha úgy tartja kedve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top