Sztárok

A nagy animációs filmes sikerlista – ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

Július közepén immár ötödször hódítja meg a mozijainkat Motkány, Sid és a Jégkorszak többi cuki állata, amivel rekordernek számítanak a modern, már számítógéppel készült animációs filmek között. Megnéztük, kik lehetnek még veszélyesek a Jégkorszak képzeletbeli trónjára.

Shrek

Aktivitás: 2001 óta

Összteljesítmény: Négy mozifilm, két kisfilm, egy karácsonyi különkiadás, számítógépes játékok és egy élőszereplős musical-változat.

A csúcson: Shrek 2. (920 millió dolláros összbevétel)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

44 millió követőjével a zöld ogre a modern animációs filmek egyik legnépszerűbb figurája a Facebookon, és a gyártó DreamWorksnél is imákba foglalhatják a nevét, ugyanis csak a mozikban több mint hárommilliárd dollárt jövedelmezett a cégnek, abba pedig már belegondolni sem merünk, hogy a plüssfigurák után milyen összeget akaszthattak le. Bár a negyedik részt 2010-ben az utolsónak ígérték, már erőteljesen agyalnak azon, hogyan támaszthatnák fel.

Jégkorszak

Aktivitás: 2002 óta

Összteljesítmény: Öt mozifilm, három kisfilm, egy karácsonyi különkiadás, számítógépes játékok és egy Jégkorszak a jégen élő show.

A csúcson: Jégkorszak 3. – A dinók hajnala (886 millió dolláros összbevétel)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

Valami érthetetlen oknál fogva az ősmókus Motkány nem rendelkezik saját hivatalos Facebook oldallal, pedig egyértelműen ő a széria motorja. Ráadásul a szériának, ami az eddigi részeivel lazán összetrombitált hárommilliárd dollárt, a szereplőgárdája részről részre egyre népesebbé válik. Mivel a filmet gyártó Blue Sky stúdiónak a Rio mellett a Jégkorszak nagyjából az egyetlen működőképes sorozata, garantálható, hogy még jó sokáig követhetjük a kalandjaikat.

Verdák

Aktivitás: 2006 óta

Összteljesítmény: Két mozifilm, egy kapcsolódó univerzum két filmje (Repcsik), egy kisfilm, egy három évadot megélt minisorozat Matukáról, számítógépes játékok.

A csúcson: Verdák 2. (560 millió dollár világszerte)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

Mivel a Verdák eddigi két filmje a hozzá kapcsolódó Repcsik-széria két filmjével együtt is alig másfél milliárd dollárt hozott, normál esetben ezt azért nem mondanánk kirobbanó sikernek – bár azért kétségtelenül szép szám –, csakhogy a Verdák a Disney ajándéktárgy-businessének egyik legcsillogóbb ékköve. A hozzá kapcsolódó könyvek, DVD-k és játékok eddig több mint tízmilliárd dollárt jövedelmeztek a cégnek, megsokszorozva ezzel a mozis bevételeket. Így már egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy jövőre érkezik a harmadik rész.

Jégvarázs

Aktivitás: 2013 óta

Összteljesítmény: Egy mozifilm, egy karácsonyi különkiadás, egy kisfilm, számítógépes játék és egy Jégvarázs Live Show a kaliforniai Disneylandben.

A csúcson: Jégvarázs (1 milliárd 276 millió dollár világszerte)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

Egyelőre csupán egy mozifilmről van szó, de ez egymagában annyit jövedelmezett, mint más rajzfilmek több része összesen. Ez azonban mind semmi ahhoz képest, hogy milyen láz alakult ki a filmhez kapcsolódó játékok miatt, melyekből mostanáig több mint ötmilliárd (!) dollár értékben értékesítettek a kereskedők. Mindezt egyetlen film után. Döbbenet. Ezek után nem csoda, hogy már készülnek a második részre…

Gru

Aktivitás: 2010 óta.

Összteljesítmény: Két mozifilm, egy kapcsolódó mozifilm (Minyonok), négy kisfilm és számítógépes játékok.

A csúcson: Minyonok (1 milliárd 159 millió dollár)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

Sajnos csúnyán látszik a különbség a Disney és a többi stúdió között, ha a meséikhez kapcsolódó játékok értékesítéséről van szó. A Universal a Gru első részéhez még csak minyon plüssfigurákkal készült, és csak a második részre vették komolyabban a dolgot – akkor készültek a legendás fingós hangot kiadó pisztolyok –, ami végül a Minyonokkal – melyek még a sztárokra is hatással voltak – robbant be igazán. Ez azonban még mindig nem volt elég az egymilliárd dollár eléréséhez, márpedig ugyanebből az alapanyagból a Disney egy egész játékbirodalmat kihozott volna. Azért a filmekre nem lehet panasz, ugyanis a két Gru és a Minyonok együtt lazán hoztak két és félmilliárd dollárt, így semmi csodálkozni való nincs azon, hogy 2017-re már beüzemelték a Gru harmadik részét.

Toy Story

Aktivitás: 1995 óta.

Összteljesítmény: Három mozifilm, öt kisfilm, egy csak DVD-n megjelent film Buzz Lightyearról, valamint két tévésorozat és számítógépes játékok, továbbá egy élőszereplős musical-változat.

A csúcson: Toy Story 3. (1 milliárd 63 millió dollár világszerte)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

A kézzel rajzolt animációs filmek uralmát végleg megtörte a Toy Story a kilencvenes évek közepén. Óriási sikert aratott, és az azóta eltelt 21 évben akár jóval több folytatást is készíthettek volna, csakhogy a Pixar nem szereti elsietni a dolgokat. A filmhez kapcsolódó játékokból azért sikerült “összekaparniuk” két és félmilliárd dollárt, és a három mozifilm is hozott kétmilliárdot, úgyhogy azért túl sok okuk nem lehet panaszra. És ne aggódjunk: 2018-ban érkezik a negyedik rész.

Madagaszkár

Aktivitás: 2005 óta.

Összteljesítmény: Három mozifilm, egy külön mozifilm a pingvinekről (A Madagaszkár pingvinjei), egy tévésorozat a pingvinekről, egy kisfilm, egy karácsonyi különkiadás, számítógépes játékok és egy élőszereplős Madagaszkár Live Musical.

A csúcson: Madagaszkár 3. (746 millió dollár világszerte)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

Több mint kétmilliárd dolláros mozis összbevételével a Madagaszkár-széria az egyik biztos pont a DreamWorks animációs filmjeinek tengerében, ráadásul a pingvinek karakterével szinte mindent el lehet adni. Kár, hogy a DreamWorks nem olyan dörzsölt a merchandise terén, mint a Disney. A Madagaszkár 4. 2018-ban érkezik.

Így neveld a sárkányodat

Aktivitás: 2010 óta.

Összteljesítmény: Két mozifilm, egy tévés rajzfilmsorozat, négy kisfilm és persze az elmaradhatatlan számítógépes játékok.

A csúcson: Így neveld a sárkányodat 2. (621 millió dollár világszerte)

A nagy animációs filmes sikerlista – Ők most a legnépszerűbb rajzfilmfigurák a mozikban

Az Így neveld a sárkányodat világa kiváló alkalmat ad a ma divatos univerzumépítésre, ugyanis számtalan sárkányfajtát vonultat fel, ahogy viking harcosokból is töménytelen mennyiségben láthatunk, szóval bőven lehet történeteket kitalálni az eddig több mint egymilliárd dollárt fialó sorozathoz, ráadásul a sárkányokból számos fajtát lehet készíteni plüssfiguraként. 2018-ban jön a harmadik rész.

Olvasnál még animációs filmekről?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top