Koós János: Bajor Imi ma is élhetne

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Az énekes máig nem törődött bele barátja, Bajor Imre elvesztésébe. Szerinte nem kuruzslóhoz kellett volna mennie a betegségével.
Írta: | 2016. 07. 07. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Koós János azt is elmondta a Story magazinnak, hogy sok barátja temetésén mondott már beszédet, de Bajor Imre ravatalánál nem volt hajlandó. „Számomra ő nem ment el” – magyarázta.

Bajor és Koós barátsága legendás volt: együtt utaztak, együtt mulattak, sőt az énekes volt Bajor gyerekeinek, Marcinak és Lilinek a keresztapja – Lili nemrégiben debütált apja híres darabjában.

Koós a gyerekekkel még szokott beszélni, sőt azok anyjával, Eszterrel is, Imre második feleségével, Ildivel viszont jóformán nincs kapcsolata, tavaly azt nyilatkozta, hogy egy éve nem beszélt vele. Akkor nem mondta el, hogy miért romlott meg a viszony, most viszont „elszólta” magát. „Nem tetszett nekem, hogy Imi nagybetegen egy kuruzslóhoz jár a gyógyulás reményében, és szerettem volna, ha felkeres egy rendes szakorvost. Sajnos nem így történt, pedig talán még ma is élhetne. Amikor kiderült, hogy milyen beteg, naponta átmentem hozzá. Nem éreztem tragikusnak az állapotát, hittem benne, hogy meggyógyul. Aztán eljött a nap, amikor egyértelművé vált, hogy nincs remény. Az utolsó alkalommal még a Fradiról beszélgettünk, viccet is meséltem neki. Aztán elment. A hírekből tudtam meg, hogy meghalt.”

Koós a lapnak elmondta, őt nem foglalkoztatja az elmúlás gondolata, és jó kondíciónak örvend.

Bajor Imre 2014. augusztus 6-én hunyt el.

Koós János: Bajor Imi ma is élhetne
Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus