Sztárok

Mocskos részletek Nicolas Cage válásáról

Szinte sokkolt mindenkit, amikor Nicolas Cage bejelentette: 12 év után vége a házasságának. Most kiderültek a részletek is.

Alice Kim és Nicolas Cage válása éppen annyira meglepett mindenkit, mint annak idején a kapcsolatuk, hiszen a pincérnő pillanatok alatt hódította meg a világsztár szívét.

Az 52 éves sztár jelentette be a különválást, mivel – a radaronline exkluzív értesülései szerint – kiderült, hogy a 32 éves asszony megcsalta a férjét, amíg a színész Cannes-ban volt. Ezek után jött Cage bejelentése, hogy január óta külön vannak, és most végleg elválnak útjaik.

Állítólag nem ez az első alkalom, mert Alice egy ideje már csalja az urát, és már nem is igyekszik titkolni mindezt a nyilvánosság előtt sem. Pikáns képeket emlegetnek bizonyítékként.

Mocskos részletek Nicolas Cage válásáról

Cage és Alice 10 éves fia, Kal-El jelenleg az édesapjával él, ami csak egy okból érdekes: állítólag Cage részegen bántalmazta a gyereket már többször is, amiért a gyámügy is vizsgálódni kezdett.

Cage a feleségét is verte, amiért Kim többször feljelentette, most pedig azt állítja, a férje csak azért mocskolja be őt, mert attól fél, hogy máskülönben rossz színben tűnne fel.

Mocskos részletek Nicolas Cage válásáról

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top