Sztárok

Csúnyán átverték Király L. Norbit

Botrányba fulladt a hét végén Király L. Norbert fellépése, aki egy egri zenei fesztiválon énekelt volna, ám a szervezők még a hangosítást sem biztosították – írja a Bors.

Nem voltak adottak a körülmények, hogy koncertet tudjon adni a gyógyíthatatlan beteg Király L. Norbi, így a fellépése elmaradt – írja a Bors.

“Már a szervezés kezdeti szakaszában gyanakodhattunk volna, hiszen nem kaptunk korrekt feltételeket, nem volt hiteles szerződés. A pénteki fellépés előtt több barátom és kollégám is jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben a fesztivál szervezésével, mert délután nemhogy a hangtechnika, de még a színpad sem állt készen. Ennek fényében úgy döntöttem, hogy nem utazok el vidékre, hiszen teljes káosz uralkodott a helyszínen, és a körülmények miatt a fellépésem is kérdéses volt… A szervező azóta sem jelentkezett, én pedig nem kerestem őt. Azt hiszem, ez mindent elmond róla és a szervezetlenségről” – mondta a rendőrkézre kerülő Király L. Norbi.

Csúnyán átverték Király L. Norbit

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top