Sztárok

Keith Urban drogfüggőből lett mintaapa – ma tíz éve vette el Nicole Kidmant

A zenész egy interjúban elmondta: az életét köszönheti a színésznőnek, aki amellett, hogy segített neki felállni kábítószer-függőségéből, még két gyerekkel is megajándékozta. A mázlista.

Keith Urban és Nicole Kidman ma ünnepli a tizedik házassági évfordulóját, pedig egy évtizeddel ezelőtt fél Hollywood komolyabb összeggel fogadott volna, hogy ez a frigy nem lesz hosszabb egy évnél. Hogy miért? Mert Urban egy alkoholista, drogfüggő, és mondjuk úgy, a nőket inkább használó, mint tisztelő countryzenész volt, akit azon túl, hogy kocsmákban és sztriptízbárokban múlassa az idejét, csak a zene érdekelt. Ehhez képest Kidman sűrűn foglalkoztatott színésznőként csúcsgázsikért dolgozott, és két adoptált gyermeket nevelt. Aztán összejöttek. És úgy maradtak.

A déli féltekéről

Nicole Kidman Ausztráliából, Keith Urban pedig Ausztrália érintésével egyenesen Új-Zélandról érkezett az Egyesült Államokba, és enyhén szólva is sikeresen bevette azt. Kidman színészi pályájáról mindenki tud, karrierjének egyik legérdekesebb pontja, hogy ő az egyetlen színésznő, aki úgy kapott Oscar-díjat, hogy szinte teljesen elcsúfították – az aranyszobrot a 2003-as Órák főszerepének megformálásáért vehette át.

Urban a kilencvenes években tűnt fel az Államokban, és countryzenészként hamar sikeres lett. Nagy nevekkel dolgozott együtt, például az éppen új lemezt kiadó Rolling Stonesszal, de ezen túl is sokakkal. Nem meglepő, hogy Európában inkább Kidman férjeként, mint zenészként ismerik, mivel a country ritkán ér át ide, ez a bravúr szinte csak az italt, a drogot és a nőket sem megvető Johnny Cashnek sikerült – de neki sem könnyen.

Az első közös képek a párról
Az első közös képek a párról

Ausztrálok, amikor összejönnek

Kidman és Urban 2005-ben találkozott először Los Angelesben egy, kifejezetten az ausztrál származású helyieknek tartott rendezvényen, aztán fél év szünet következett. Később randizni kezdtek, egy évre rá pedig az anyakönyvvezető előtt álltak, és kimondták az igent. Pont ma 10 éve, június 25-én.

A sajtó azonnal letámadta őket, leginkább Urban káros szenvedélyeit taglalták. Volt is miért: a házasság ellenére a zenész a kokaint és a szeszt sem tette le, inkább aktív szerhasználó maradt. 2006. október 19-én viszont bevonult a sztárok legkedveltebb rehabközpontjába, a Betty Ford Centerbe, amit Ozzy Osbourne például annyira félreértett, hogy azt várta: itt rendesen tanulnak meg inni ahelyett, hogy ne igyanak egy kortyot sem. Urban tisztán távozott az elvonóról, és egyszer-egyszer felröppent a pletyka, hogy visszaszokott, de ez aligha igaz: Kidman ugyanis kivágta volna a közös házból.

Keith és Nicole
Keith és Nicole

Még jó, mivel van két gyerekük

Már az elsőnél is többen mondták a színésznőnek, hogy “neked elgurult a gyógyszered, hogy ennek az alaknak szülsz”, de ráhibáztak. Sunday Rose 2008 júliusában, második gyermekük, Faith pedig 2010 decemberében született. Urbanről azt mondták az ismerősei, hogy sokkolta az első gyerek érkezése, már abban az értelemben, hogy nem tudta hova tenni a vele járó felelősséget. Egyesek szerint akkor lett higgadt apuka, amikor Faith is megérkezett, a 48 évesen is simán bikinit húzó Kidmannel pedig ma már olyannyira lezseren kezelik a gyereknevelést, hogy Urban turnéira is magukkal viszik a kicsiket.

Nicole, Keith és a gyerekek Faith és Sunday Rose
Nicole, Keith és a gyerekek, Faith és Sunday Rose

Mindent neki…

A zenész nem túl rég hosszas interjút adott a legnagyobb zenei szaklapnak, a Rolling Stone magazinnak, ezen belül is az ausztrál kiadványnak. Többet beszélt a magánéletéről, mint a zenéről. “Mindenki tudja, hogy Nicole a feleségem. Látnak a lapokban, a tévében. Mire gondolhatnak? Csakis arra, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb fickója.” Urban hosszasan taglalta, hogy milyen életet élt, mielőtt megismerkedett a bugyit manapság nem viselő Nicole-lal. “Ha színpadon voltam, jól éreztem magam, de ha lejöttem, iszonyatosan bizonytalannak tűnt minden. Így telt az egész kilencvenes évek. Ittam, drogoztam, és közben tömegek előtt zenéltem.” Urban tehát tipikus rocksztáréletet élt, amiből a nők sem maradtak ki.

Keith és Nicole Cannesban a Llewyn Davis világa c. film bemutatóján
Keith és Nicole Cannes-ban a Llewyn Davis világa című film bemutatóján

Szerelmes viszont csak egyszer volt, de akkor legalább nagyon, csakhogy a nő nem bírta az ő tempóját. “Telefonon szakított – emlékszik vissza a zenész. – Megkérdeztem, hogy mégis mi a fenéért, és miért így, és miért most, mire azt válaszolta, hogy az isten szerelmére, jó ideje nem tudsz semmi újat nyújtani.” Nem nagy ügy, gondolhatnánk, legalábbis belefér, hogy egy menő zenész így kezelje ezt a problémát, de Urbant veszettül megviselte a szakítás, és elkezdett mélyre csúszni. “Többet ittam, többet drogoztam, mint előtte, és a kilencvenes évek végére az életem rémálommá változott.”

Urban néha leállt, néha visszaszokott, de végleg csak Kidman mellett vált meg a drogoktól. Hogy a házasságuk jól működik, azt magyarázniuk sem kell, pedig azt mondják, Hollywoodban nem könnyű együtt maradni. Urban pár hete meg is jegyezte, hogy ez a tízévnyi házasság hollywoodi mértékkel harmincnak számít.

Egyébként pedig: Nicole Kidman és Keith Urban már tavaly is elég meghitt módon ünnepelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top