Sztárok

Ittas vezetés: Demcsák Zsuzsa nem fogadja el az ítéletet

Demcsák Zsuzsa harcol a jogosítványáért. Fellebbezett a bíróság ítélete ellen. Enyhítést szeretne, hogy az ittas vezetés ellenére előbb visszakapja a jogosítványát.

 Két évre vették el Demcsák Zsuzsa jogosítványát és egymilliós büntetés kifizetésére kötelezték, miután májusban  ittas vezetés miatt rendőrkézre került. Az ítélet nem jogerős, a műsorvezető fellebbez. A szakjogász szerint van esély rá, hogy enyhítik az ítéletet.

“Enyhíthetik is a büntetést, de mivel minden ügy más, nehéz megjósolni a végkimenetelt. Ha az ügyészség nem fellebbezett, az azt jelenti, hogy a büntetés nem lehet súlyosabb, mint az elsőfokú” – mondta a Borsnak dr. Péchy Kristóf közlekedési szakjogász, aki arról is beszélt, hogy többféle módon is lefolytathatják majd a má­sodfokú tárgyalást. “Háromféle lehetőség is van. Az első, hogy egy tanácsülésen iratok alapján bírálják el az ügyet. Ilyenkor tájékoztatják az érintetteket, még van lehetőség írásban nyilatkozatot tenni, és ez alapján döntenek. Előfordulhat, hogy egy nyilvános ülésen is dönthetnek, ezt az érintettek is kérhetik, vagy ha a fellebbezésben arra hivatkoznak, hogy az elsőfokú ítélet nem megalapozott. Ilyen esetben ez úgy néz ki, mint egy elsőfokú eljárás vége. Bizonyítási eljárás nincs, csak az érintettek elmondják a gondolataikat, igaz, megjelenni sem kötelező rajta. Ugyanakkor tarthatnak tárgyalást is. Abban az esetben, ha valami új bizonyítási eljárást tartanak, szakértőt hallgatnak meg, vagy bármi egyéb. Bár ez elég ritkán fordul elő” – magyarázta a szakember.

Ittas vezetés: Demcsák Zsuzsa nem fogadja el az ítéletet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top