Sztárok

3 év után szakított vőlegényével Antal Timi

Véget ért Antal Timi és vőlegénye szerelme. Az X-Faktor egykori versenyzője már az esküvőjét tervezgette párjával – írja a Blikk.

Tavaly nyáron még minden olyan idillinek tűnt: Sándor, akivel Antal Timi a Szombat Esti Láz egyik adása alatt ismerkedett meg, nemcsak Timi szívét hódította meg, de karrierjének menedzselését is a kezébe vette. Mára viszont nemcsak a szerelemnek, a közös munkának is vége – írja a Blikk.

“Nem lesz esküvő, szétmentünk. Különösebb oka nem volt, idővel ellaposodott a kapcsolatunk, már nem működött semmilyen téren. Szerencsére barátságban és nem vitával váltunk el, mindkettőnknek jobb így. A munkakapcsolatunknak is vége lett, de nem a szakítás miatt. Már egy ideje szerettünk volna külön dolgozni, új menedzsmentre vágytam. Mindketten fiatalok vagyunk, előttünk az élet. Az esküvőt nem kellett lefújni, nem volt még megszervezve” – mondta az esküvőjét még tavaly bejelentő Antal Timi.

3 év után szakított vőlegényével Antal Timi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top