Sztárok

Szabó Bence nyerte a Kismenőket

Megszavazták a 2016-os Kismenők győztesét. A TV2 tehetségkutatójának döntőjébe az Üzenet csapat, Cserép Timi, Szabó Bence, Balogh Soma, Szlavkovszki Zsolt és Qian Zita Jiafang jutott. A versenyzőknek két produkcióval kellett színpadra állniuk, a másodikban mindenkihez csatlakozott egy-egy sztárvendég.

Az este kisebb riadalommal indult, amikor az Üzenet csapat egyik ifjú tagja majdnem elcsúszott egy hatalmas, műanyag banánon. Szerencsére nem történt sérülés, és sorban érkeztek a színpadra a döntősök. A legcukibb pillanatot Szabó Bencének köszönhetjük, aki elpirulva árulta el, hogy már foglalt a szíve. Balogh Soma is hatalmasat zúzott a színpadon. Cserép Timit a legtöbbet fejlődő versenyzőnek titulálta Apáti Bence. Szlavkovszki Zsolti pedig Adele Skyfall című dalára “repkedett” a stúdióban.

Azt mondjuk nem értjük, miért kellett az Üzenet csapatot és Zsoltit felnőttként kezelni. Nem igazán való egy gyerekről szóló tehetségkutatóba a tizenéves lányok lábának mutogatása, ahogyan egy 15 éves srácot sem kellene kigombolt ingben mutogatni, és ezt később ki is emelni.

A Kismenők döntőjének második körében már a sztárvendégekkel álltak színpadra a versenyzők. Qian Zita Jiafang partnere Dolák-Saly Róbert volt. Robbant is a cukiságbomba. Balogh Soma Havasi Balázzsal zenélt együtt, mondhatni örömkoncertet adtak. Az Üzenet együttes tagjai Kállay-Saunders András “oldalán” táncoltak, az énekes Running című dalára. Cserép Timi Freddie eurovíziós dalára csavarta ki újra a testét a Kismenőkben. Szlavkovszki Zsolti ismét a levegőben lógott, amíg Katus Attila és Szentgyörgyi Rómeó üldözte őt. A sort Szabó Bence zárta, aki Feke Pállal énekelte el a Fényév távolságot.

Szabó Bence nyerte a Kismenőket

A Kismenőket végül (a zsűri, a nézők és a stúdióban ülő vendégek szavazatai alapján) Szabó Bence nyerte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top