Sztárok

30 éves családi titkot árult el Seres Dani, a Jóban Rosszban sztárja

A Jóban Rosszban színésze nem akármilyen családi titkot tudott meg nemrégiben. Seres Dani életét megváltoztatta, amikor megtudta: nem az a férfi az édesapja, aki felnevelte.

30 év után tudta meg Seres Dani, hogy az a férfi, akit egész életében az édesapjának hitt, valójában nem a vér szerinti szülője, s erről most először a BEST magazinnak mesélt. Édesanyja egy családi rendezvény után mesélte el a több évtizedes családi titkot, nem sokkal azután, hogy a Jóban Rosszban színésze édesapa lett.

“Akkor derült ki számomra, hogy az az ember, aki nevelt, akiről harminc éven át azt gondoltam, hogy ő az édesapám, valójában nem az. A genetikai és a nevelőapám Jánoshalmán együtt voltak katonák, és amikor anyukám meg a vér szerinti apám egymásba szerettek, anyu már jegyben járt a nevelőapámmal” – kezdett bele a történetbe, amely fordulatosan alakult, ahogy az a magazinból kiderül. 

Mindez fenekestül felforgatta Seres Dani életét, akinek a magánélete drámai fordulatokat vett ezután, ahogyan azt a BEST magazinnak elmondta. Többek között az is kiderül, miért lett Seresből Suhajda a neve. 

30 éves családi titokot tudott meg Seres Dani, a Jóban rosszban sztár

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top