Sztárok

Anne Hathaway nem siet lefogyni a szülés után

A sztárok körében megszokott, hogy gyakorlatilag már a szülőszobán elkezdenek diétázni. Üdítő változatosság, hogy Anne Hathaway nem szállt be ebbe a versenybe.

Alig egy hónapja, hogy Anne Hathaway világra hozta első gyerekét, és jó látni, milyen kiegyensúlyozott és elégedett. Ahogy írtuk, nem követi a hollywoodi kismamák bevett szokásait, és egyáltalán nem prioritás most számára a fogyás. A terhesség után még megmaradt pocakja még jól kivehető a legfrissebb képeken, amiért sok anyuka hálás.

Anne Hathaway nem siet fogyni a szülés után

“Végre valaki, aki a valóságot mutatja, akinek tényleg a gyereke a fontos” – írta az egyik nő, akivel rengetegen egyetértettek.

Anne Hathaway mondjuk sosem tartozott a celeb kategóriába, akit csak azért ismertünk, mert éppen villantott, vagy szakított, vagy egyre-másra mutatta volna be a partnereit. A visszahúzódó és amúgy a hétköznapi életet kedvelő színésznő a terhessége alatt sem haknizta körbe a világot, nagy ritkán kitett magáról egy-egy pocakos képet a saját a közösségi oldalára, inkább a rajongóinak, mintsem magamutogatásból.

Most pedig inkább élvezi az anyaságot, és nem reklámozza a boldogságát.

http://hollywoodhillsblog.tumblr.com/post/143514580678/dailymailceleb-anne-hathaway-and-baby-jonathan

A gömbölyödő pocakját sem sokszor láthattuk, de az egyik emlékezetes esemény az Oscar-gála volt, amikor sokan a remek ruhaválasztását dicsérték. Igaz, kapott megjegyzést, mondván elengedte magát, és jócskán felszedett a terhesség alatt.

“Kit érdekel, ha egészséges? Mindenkinek így kellene viselnie a terhességét, mint Anne Hathaway-nek, és nem pedig szégyellnie, mint mondjuk Victoria Beckhamnek” – védték meg a színésznőt akkor.

Anne Hathaway nem siet fogyni a szülés után

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top