Sztárok

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Hatvan éve ezen a napon vált valóra Hamupipőke meséje: Grace Kelly hollywoodi sztárból monacói hercegné lett. Nem ő az egyetlen modern Hamupipőke, és persze jó kérdés, kinek az élete lett valódi tündérmese.

1955 volt az az év, amikor is Grace Kelly karrierje felért a csúcsra, a Vidéki lány című filmben nyújtottakért Oscart kapott. Mindent elért, amit akkoriban az álomgyárban lehetett, de a hogyan továbbra nem találta a választ. Talán majd a Cannes-i Filmfesztivál alatt rájön, ez is megfordulhatott a fejében, amikor elindult Európa felé. Persze nem gondolta, hogy ott egy herceg várja, pedig így volt: az évszázad szerelmi történetének szálait ugyanis a francia Paris Match magazin már elkezdte szövögetni, mely egy fotósorozatot szervezett a kor egyik legszebb nőjének, Grace Kellynek és Monaco uralkodójának, III. Rainier-nek.

Vígjátéknak és nem tündérmesének indult

A tervezett napon egy sztrájk miatt egész Franciaországban áramkimaradás volt. Grace hajat mosott, de a hajszárító nem működött. A szobalány nem tudta kivasalni a ruháját, egy rózsaszín kosztümöt, emiatt egy rózsás mintájú, hosszú ujjú ruhát vett fel, zilált haját pedig egy művirág koszorúval dobták fel.

“És most így jelenjek meg az előtt a hogyishívják herceg előtt? Félelmetesen nézek ki” – hisztizett a színésznő, és mérgét csak fokozta, hogy az eredetileg délután két órára tervezett fotózás négyre csúszott a herceg késése miatt. Grace dühe csak akkor csillapodott le, amikor meglátta a herceget, aki egy perc alatt elvarázsolta őt. A híres képeken amúgy az látszik, amint a herceg körbevezeti a színésznőt a palotája kertjében, megnézik magánállatkertje tigriseit.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Grace Kelly nem volt “csóró parasztlány”

A találkozás után hosszú ideig leveleztek egymással, aztán 1955 decemberében sor került az eljegyzésre. Esküvőjüket 1956 április 19-ére tűzték ki. Grace Kelly ekkor volt 27 éves, míg III. Rainier herceg 33.

Grace, aki kétmillió dollár hozományt hozott a házasságba, április 12-én érkezett egy óceánjáró fedélzetén Monacóba. Kísérete 70 személyből állt. Fényképészek százai örökítették meg a megérkezés minden pillanatát, forgatócsoportok helikopterei köröztek a levegőben. A menyasszony csomagjainak tartalmáról a Paris Match nyolcoldalnyi képet közölt.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Mesés esküvő

A polgári esküvőt április 18-án tartották a palota tróntermében. Először felolvasták a herceg mind a száznegyvenkét címét, további százharmincnégy rangot Grace igenje után soroltak fel. Másnap a templomi esküvő következett a Szent Miklós-katedrálisban.

A hercegné hat felnőtt koszorúslánya közül öt már férjezett volt, közülük ketten már el is váltak. A menyasszonyi ruhát Grace Kelly filmstúdiója, az MGM ajándékozta az arának. A tervező, Helen Rose huszonhárom méter selyemtaftot használt fel hozzá, a valenciai csipke és gyöngydíszítéseken pedig harminchat ember dolgozott hat héten át. A csipkeszegéllyel díszített selyemtüll fátyol egy gyönggyel kivarrt ún. Júlia-sapkáról hullott alá. Grace imakönyvét egy-egy réteg fehér selyem és csipke díszítette, erre gyöngyökből álló keresztalakot varrtak, és hóvirágból álló csokrot kötöttek rá.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Garce három gyermeket szült férjének, és 26 évig volt Monaco hercegnője. A 20. század egyik leghíresebb szerelme 1982. szeptember 13-án ért véget. Grace hercegnő autóbalesetet szenvedett egy Monaco fölötti szerpentinen, egy nappal később pedig elhunyt a róla elnevezett kórházban. Mindössze 52 éves volt.

A tündérmese ilyen, ha nem Hollywoodban álmodják meg. Nem Grace Kelly az egyetlen, akinek úgy alakult az élete, akárcsak Hamupipőkének. (Noha nem úgy, ahogyan a Grace Kelly filmben Disney-mesévé züllesztik a sztoriját)

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Letícia spanyol királyné

Közrendű családban nevelkedett, nagyapja taxisofőr volt, apja újságíró, anyja ápolónő. Ő maga újságíróként dolgozott, amikor megismerkedett Fülöp spanyol trónörökössel. 2004-ben házasodtak össze.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Máxima holland királyné

Argentínában született, befektetési tanácsadóként dolgozott New Yorkban, ott ismerte meg Vilmos Sándor holland trónörököst egy fogadáson. Csak később tudta meg, hogy herceget szeret, aki annak ellenére feleségül vette őt 2002-ben, hogy Máxima apja az argentin katonai diktatúra alatt miniszter volt.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Jetsun Pema bhutáni királyné

Dzsigme Keszar Namgyal bhutáni király még csak 17 éves volt, amikor találkozott a hétéves Jetsun Pemával. Úgy elolvadt a kislány szépségétől, hogy azt mondta neki, ha húsz éves korában még egyedülálló lesz, feleségül veszi. Állta a szavát, 2011 októberében, már mint az ország királya, királynévá tette Jetsunt.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Charlene monacói hercegnő

Apja üzletember, anyja úszóedző. 11 éves korában költözött a családja Dél-Afrikába, ezt az országot képviselte, a sydneyi olimpián, ahol ötödik lett a 4 × 100 méteres vegyes váltóval. Férjével, II. Alberttel a 2006-os torinói téli olimpiai játékokon találkozott. 2011-ben házasodtak össze.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Szilvia svéd királyné

Az 1943-ban született Silvia Sommerlath a müncheni olimpián hosztesz volt, mivel több nyelven beszélt, a svéd trónörökös, Károly Gusztáv mellé osztották be, itt szerettek egymásba. Össze akartak házasodni, a svéd király, az árva trónörökös nagyapja azonban nem egyezett bele. Egy év múlva Károly Gusztáv lépett a trónra, s mint királynak, már senki beleegyezése nem kellett a frigyhez. Szilvia így lett az ország első közrendű királynéja 1976. június 19-én.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Szonja norvég királyné

Az 1937-ben született, síoktatóként dolgozó Sonja Haraldsen Norvégia első közrendű királynéja. V. Harald király még koronahercegként jegyezte el 1968-ban. Kilenc évig titkolták a kapcsolatukat, mert Szonja polgári származása megütközést kelthetett volna, de a szerelem győzött az előítéletek felett.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Mette Marit norvég koronahercegné

Elvált szülők gyermeke, nincs diplomája, korábban imádott bulizni, drogozott, leányanyaként nevelte a gyermekét, és felszolgálásból tartotta el magukat – mégis ő lett Norvégia koronahercegnéje.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Mária dán koronahercegné

Édesapja skót származású matematika professzor, ő maga már Ausztráliában, a tasmaniai Hobartban született 1972-ben. Ő lesz a világon az első ausztráliai és az első közrendű dán királyné. A sydneyi olimpia alatt ismerte meg Frigyes dán trónörököst, és fogalma sem volt róla, hogy a férfi egy skandináv ország hercege.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Kamilla hercegné

Ha valami tündérmese, hát az övé az. Több mint három évtizedig a háttérben szerette a brit trónörököst, s amikor kiderült a viszony, egy világ szidta, amiért tönkretette “szegény Diana” házasságát. Álma akkor vált valóra, amikor Károly herceg ország-világ előtt felvállalta szerelmét, majd pedig 2005-ben feleségül vette.

Modern Hamupipőkék: 60 éve lett hercegnő Grace Kelly

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top