Sztárok

Demcsák Zsuzsa szinte meztelen lesz vasárnap

Ráadásul már azt is tudjuk, hogy mennyire, hiszen a produkciók címét már ismerjük, csupán az előadásra kell várni vasárnapig, de ahogy ezt a jelmezt nézegettük, lesz miért leülni a készülékek elé.

 

Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes rendületlenül menetel előre a TV2 Nagy Duett című műsorában. Múlt héten egy egészen szexi oldalát ismerhettük meg a Mokka dögös műsorvezetőjének, most pedig egy elképesztően dögös cuccban fog majd feszíteni, tollakkal elöl-hátul, ráadásul alig lesz rajta ruha.

A vasárnapi élő show utolsó momentumaként ugyanis kiderült, hogy ezen a hétvégén Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes a Csárdáskirálynő egyik dalát, a Jaj cicát! énekli majd. A ruháról pedig reggel ő maga méltatlankodott.

Ugyanis ha minden igaz, akkor ebben a szexi szettben fűti majd fel a színpadot Demcsák Zsuzsa

Demcsák Zsuzsa szinte meztelen lesz vasárnap

És a riszálás után így emelgeti majd a lábát:

Demcsák Zsuzsa szinte meztelen lesz vasárnap

“Én láttam már a ruhámat. Nem biztos, hogy azt fel fogom venni. Soha életemben ennyire kevés ruha nem volt rajtam, mint most lesz” – méltatlankodott kicsit Demcsák Zsuzsa, aki korábban inkább műsorvezetője lett volna a show-nak, de minden bizonnyal milliónyi férfirajongó szíve dobbant meg egyszerre a mondat hallatán, így mi inkább várjuk, mint sajnáljuk a kevés textil – Demcsák Zsuzsa kombót. Egyébként Zsuzsa vezetett már bikiniben is műsort, így nem féltjük a lámpaláztól, csak szurkolunk.

Ő viszont így reagált:

Demcsák Zsuzsa szinte meztelen lesz vasárnap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top