Sztárok

Nagy Ervin: Lola teljesen levesz a lábamról

Nagy Ervin színész még arra is képes, hogy nagy társaság előtt négykézlábra ereszkedve eljátssza a dühöngő gorillát kislánya, Lola kedvéért, sőt olykor a körmét is hajlandó kilakkozni az egyre cseperedő kicsinek.

“Egyáltalán nem tudom magam elképzelni fiús édesapának” – kezdi a Best magazinnak egy vérbeli lányos apuka, Nagy Ervin, aki elmondása szerint sosem ragaszkodott ahhoz a gondolathoz, mint általában a férfiak, hogy a kisfiú továbbviszi majd a család nevét.

“Én viszont örülök, hogy Lola édesapjaként jóval érzékenyebb ember lettem, bonyolultabb személyiséggé váltam, és hogy a lányomnak köszönhetően még fogékonyabb lettem a női finomságokra. Gyakran rácsodálkozom, milyen gyorsan múlik az idő, hiszen szinte nemrég született, viszont már előszeretettel próbálgatja az édesanyja tűsarkú cipőit, és nagylányosan illeg-billeg a tükör előtt.”

Nagy Ervin, aki kínosan ügyel, hogy magánéletét megőrizhesse magának, elárulta, hogy bár szeretné, ha kislányát semmilyen sérelem nem érné, nem szeretné burokban felnevelni, abból ugyanis később semmi jó nem származik.

“Nem kell, hogy a lányom burokban nőjön fel, később úgyis szembesül majd a valódi élettel, amelynek vannak árnyoldalai is. Természetesen azért igyekszem megóvni minden bajtól, hiszen a mai világban már az ötéves fiúk is sokszor durvák a lányokkal. Lányát féltő édesapaként egyszer már én is kénytelen voltam erélyesen rászólni az egyik fiú csoporttársára. Ösztönösen előjött belőlem a védelmező ősember. Szomorúan látom, hogy a mai gyerekek mennyivel több rossznak vannak kitéve, köszönhetően többek között az erőszakos cselekedetekről ömlő híradásoknak, a töménytelen mennyiségű szuperhősös filmnek” – mondta Nagy Ervin

Nagy Ervin: Lola teljesen levesz a lábamról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top