Sztárok

Farm: Dia és Cinti meztelenül trécselnek

Az még csak érthető, amikor a valóságshow férfi szereplői nem olyan szégyenlősek fürdés közben sem. De Dia és Cinti gátlásai is feloldódtak.

Eddig lepedőkkel próbálták magukat eltakarni fürdés közben a Farm női játékosai. Érthető, ha a bekamerázott tisztálkodóhelyiségben gátlásosak voltak, de Dia már nem szégyenlősködik egy ideje.

“Én ezt most már odaadom, mert engem most már nem érdekel” – kommentálta Dia, majd levette magáról a lepedőt, ami addig takarta. Így teljesen meztelenül fürdőzött a lavórban, ahogyan az a Farm korábbi adásában is látható volt.

Legutóbb azonban az is kiderült, hogy Dia és Cinti is teljesen természetesnek veszi, hogy együtt mennek fürdeni, szinte meztelenül jönnek-mennek, és úgy beszélgetnek, mintha csak egy kávéházban ülnének. Hihetetlen, hogy néhány hete nem is ismerték még egymást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top